12. fejezet

Az elmúlt héten békésen teltek napjaink. Nem történt semmi. Daniel pedig hamar megtanulta, hogyan tudja irányítani vámpír ösztöneit, hála Georgnak, így vele sem volt gond.

Egyik nap David furán viselkedett. Azt mondta rosszat álmodott és ezért, de azt nem volt hajlandó elmondani, hogy mit álmodott. Eleinte próbáltam rávenni, hogy ő mondja el, de miután nem sikerült kénytelen voltam olvasni a gondolataiban, csak akadt egy kis bökkenő: nem tudtam. Kétségbe estem. Nem tudtam mi az oka. Velem van a baj, vagy Davidnek sikerült pajzsot vonnia az elméje köré?

-          Mi a baj?- kérdezte kétségbe esett arcom láttán.

-          Nem tudok olvasni a gondolataidban…- mondtam mire ő is meglepődött. Ebből arra következtettem bennem van, a hiba- Mi van velem? A hangulatodat sem érzékelem- kétségbe estem és megijedtem

Úgy döntöttem felhívom anyát. Hátha van valami ötlete.

-          Szia anya.

-          Szia kincsem, valami baj van?

-          Elvesztettem a képességeimet. Nem hallom a gondolatokat és nem érzem az érzéseket. Miért?

-          Fogalmam sincs, de amint megtudok, valamit felhívlak. Rendben?

-          Rendben. Várni fogom a hívásodat.

Jean szemszöge

Megrémített a lányom hívása. Ilyenről még nem hallottam, hogy egy vámpír akárcsak átmenetileg is elveszíti a képességeit minden ok nélkül. Csak egy mágus teheti meg, hogy a vámpírt egy időre megfossza a képességeitől, és erre csak Numinis volt képes… csak nem… nem az lehetetlen, hogy visszatért. Az egy dolog, hogy anno odaígértük a fiának Ashley kezét, de az már nem érvényes, mivel elárult. Ha visszatért és ő tette, akkor vajon mik a szándékai? Szólnom kell Alecnak- gondoltam magamban, miután letettem a telefont.

-          Alec! Azt hiszem Numinis visszatért.

-          Ezt miből gondolod?

-          Ash elveszítette a képességeit.

-       Szerintem más oka lehet, meg azt pletykálják, hogy Numinis már halott- mondta Alec, s mint egy végszóra belépett az ajtón Numinis fia, Caun.

-         Igen. Numinis, vagyis apám, már meghalt. Méghozzá én öltem meg. Nem tudtam elviselni a tudatot, hogy az apám egy áruló és emiatt engem is elítélnek, holott nem tettem semmi rosszat. Attól még, hogy az apám áruló volt én miért kerültem a feketelistára?- kérdezte Caun.

-          Van valami közöd ahhoz, hogy Ashley elveszítette a képességeit?

-     Nincs. Már hogy lenne? Ez az apám szakterülete, amit én véletlenül sem használnék. Inkább meghalok…

-           Jó, de akkor mi az oka?

-          Nem tudom…- válaszolták egyszerre.

Sokáig ott ültünk 3-an tanácstalanul. Egyszer csak megszólalt a telefonom. Ash volt az.

Ashley szemszöge

Miután letettem a telefont sokáig gondolkoztam, gondolkoztunk Daviddel, de nem jutottunk semmire. Úgy döntöttem beszélek Deniellel, hogy, hogyan érzi magát, jelentkeztek e már képességei.

-          Szia, bátyó. Hogy érzed magad? Jelentkezett képességed?

-        Szia, hugi, igen jelentkezett. Tudom blokkolni más vámpírok képességeit. A tiédet is- mondta nagy büszkén, és erre bennem felment a pumpa, de megőriztem hidegvéremet. Legalábbis próbáltam..

-          Értem. Előbb ezt nem tudtad volna közölni? Akkor nem pánikoltam volna be, hogy úr isten mi van velem, meg anyát se rémítettem volna halálra, hogy elvesztettem a képességeimet- a végére már eléggé felemeltem a hangomat- Bocsi nem akartam kiabálni, de felment bennem a pumpa. Megyek, felhívom anyát.

-          Szia anya. Megoldódott a rejtély. Átváltoztattam Denielt és az a képessége lett, hogy blokkolni tudja más vámpírok képességeit, és ezt próbálgatta, csak elfelejtett szólni.

-          Értem. Akkor megnyugodtunk mi is - mondta anya, majd hallottam, hogy apának is elmondta, és letette a telefont.

Jean szemszöge

Miután Ashley felhívott megnyugodtunk. Viszont Caun kérdése igencsak meglepett minket.

-          Jean, mondd csak Ashley mennyi idős?

-          17. Miért érdekel?

-          Csak kíváncsi vagyok rá. Van barátja?

-          Van.

-          Kár. Viszont szívesen megismerném a lányotokat.

Ránéztem Alecra, ő csak vállat vont, majd kis idő múlva válaszolt Caunnak.

-     Semmi akadályát nem látom annak, hogy megismerd a lányunkat. Végül is terveztük, hogy meglátogatjuk. Miért ne mehetnénk el most Caunnal együtt?- mondta Alec.

Egy kicsit meglepődtem, de ha így látja jónak, akkor legyen. Előkészítettem mindent az induláshoz. Összeszedtem pár dolgot, majd elindultunk. Hamar odaértünk.

Ashley szemszöge

Letettem a telefont az asztalra, majd hanyatt dőltem az ágyon. Még mindig mérges voltam. Bár már kezdtem megnyugodni. Nem sokkal később David kopogtatott az ajtómon, hogy megnézze sikerült –e már megnyugodnom.

-          Hogy vagy Kicsim?

-    Köszi. Már sokkal jobban. Sikerült lehiggadnom- mielőtt belekezdtem volna a mondatba elmosolyodtam. Most szólított így először, és nagyon jól esett.

 Ekkor Daniel kopogott az ajtómon.

-          Gyere be- szóltam neki

-          Szeretnék bocsánatot kérni. Tényleg szólnom kellett volna. Sajnálom.

-     Nem haragszom- mondtam, majd odamentem hozzá és megöleltem- De legközelebb, ha bármi furcsaságot észreveszel, azonnal szólj, különben nem úszod meg ennyivel- mondtam.

Azután kővé dermedtem és üveges tekintettel bámultam magam elé, a fiúkra ezzel a frászt hozva. Látomásom volt láttam anyáékat, meg egy korombeli fiút hozzánk jönni, de a fiú gonosz terveket szőtt. El akart engem rabolni.

-        Bocsi fiúk, csak látomásom volt. Jönnek anyáék és egy velem egyidős srác van velük, de a sráccal vigyázzatok, tartsátok rajta a szemeteket, mert el akar engem rabolni – mondtam el gyorsan.

Pont végszóra ért vissza Georg. Neki is lemondtam a dolgokat. Három vámpír, engem is beleértve, meg egy vérfarkas csak meg tudja akadályozni, hogy elraboljon.

Megjöttek anyáék, bemutattam nekik Davidet. Hál’ Istennek nem vették észre, hogy vérfarkas, ezután ők mutatták be nekünk Caunt. Bemutatkozás után úgy gondoltam el kell mondanom anyáéknak is a látomásomat.

-          Anya beszélhetnénk négy szemközt?

-          Persze kincsem.

-          Akkor gyere fel a szobámba. Ne haragudjatok, mindjárt visszajövünk.

Felmentünk a szobámba, az ajtót nyitva hagytam, és csak olyan hangosan beszéltem, hogy apa, Daniel és David hallják.

-          Apa Daniel hallotok? Üzenjetek gondolatban.

-          Igen- jött egyszerre a három válasz. Szerencsére David tudta, hogy neki is szól az üzenet, hiába nem mondtam a nevét.

-          Remek. Szóval a lényeg az, hogy látomásom volt, mégpedig az, hogy Caun el akar engem rabolni. Azt még nem tudja, hogyan viszi véghez tervét. Úgyhogy legyetek résen.

-          Rendben.

A megbeszélés után visszamentünk anyával a többiekhez. Mindenki figyelte Caunt. Igyekeztek, ezt nem feltűnően tenni. Beszélgettünk. közben folyamatos ellenőrzés alatt tartottam Caun gondolatait. Egy jó darabig nem hallottam semmi olyat, ami fenyegetést jelentett volna rám. Egyszer csak újabb látomásom volt, de ezúttal se eleje se közepe se vége nem volt. Zavaros volt az egész, semmi értelmeset nem tudtam kiszűrni belőle. Közben pedig úgy éreztem, hogy valaki jó erősen megkötözött. Kezemet, lábamat, és még a szememet is bekötötte. Ezután csak arra emlékszem, hogy kiráncigálnak valahonnan, visznek egy darabig, majd ledobnak a földre. Aztán valaki végre levette a szememről a kendőt. Az a valaki Caun volt. Hát mégis siketült a terve? De akkor mi van anyáékkal Danielvel, Daviddel és Georg-dzsal?

- Na, te szépen itt maradsz, vagy különben a szeretteid meghalnak. Most még jól vannak, ha azt szeretnéd, hogy ez így is maradjon, akkor szépen szót fogadsz, és itt maradsz- mondta Caun és ott hagyott.

Nálam volt a mobilom de nem vettem semmi hasznát. Egy részt gőzöm sem volt, hogy hol vagyok másrész nem értem el összekötözött kezekkel.

Nem sokkal később visszajött Caun megnézni, hogy szót fogadtam-e.

-        Mondd csak Caun, nem lehetne lazítani a köteleken? Már nem érzem a kezeimet sem a lábaimat- mondtam nyöszörögve, és könyörgően néztem rá.

-          Még mit nem! A végén még megszöksz. Ne is álmodj róla.

-       Nekem fontosabb a szabadságnál a családom biztonsága. Ha teljesen eloldoznál, és itt hagynál őrizetlenül. Reggel ugyan itt találnál.

-          Hazudsz. Nem dőlök be neked- mondta, de a gondolatai, ha nem is teljesen, de hittek szavaimnak. Ezért nem adtam fel. Bevetettem a leghatásosabb fegyveremet, azt aminek eddig még senki sem tudott ellenállni: kölyökkutyaszemekkel néztem rá, és láss csodát nem értem el a célom. „ Hogy a fenébe nem hatottam meg? Úgy tűnik ez egy érzéketlen tuskó” puffogtam magamban.

-          Hiába nézel, így engem nem hatsz meg- mondta és már ki is ment az ajtón.

Ki kell találnom valamit hogyan, szedjem le magamról a köteleket, mert nem bírom, nagyon rossz érzés, amikor nem érzed a végtagjaid egy részét.

Éjszaka nem aludtam semmit a köteleket próbáltam eltépni, sikerült, de nem mentem sehova, hanem gyorsan írtam egy sms-t Davidnek, hogy jól vagyok,és hogy a rendőr haverja segítségével ( aki tud mindent) be tudják mérni a telefonomat, s ez által engem is. Pár percen belül jött is a válasz, hogy nyugodjak meg, nem sokára a keresésemre indulnak, és vigyázzak a telefonomra, nehogy észrevegyék. Nem írtam vissza, csak zsebre vágtam a telefont, majd vártam. Hajnal tájt hallottam, hogy Caun egy nővel beszélget.

-          Remek munkát végeztél. Büszke vagyok rád- mondta mézesmázosan a nő

-          Ugyan gyerekjáték volt az egész még úgy is, hogy tudták, mire készülök.

-          Ez azt mutatja, hogy mennyire ügyes vagy drágám.

Másnap Caun meglátogatott. Hozott nekem vért. Ezen meglepődtem.

-          Nesze, idd meg. Nekünk viszonylag erősen kellesz- mondta és már mindent értettem

-          És szabad tudnom mire kellek? – kérdeztem. Mikor elkezdtem a kérdést még előtte ültem, mikor befejeztem már mögötte álltam. Ő pedig enyhén szívbajt kapott-, oh, ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni- mondtam tetetett sajnálattal.

-          Csak az erőd kell nekünk.

-          És ha megszereztétek az erőmet mihez kezdetek velem?

-          Megölünk.

-          Azt kétlem- mondtam és egy kést tartottam a nyakához-, ha akarnám, most egy mozdulattal leválaszthatnám a nyakadról a fejedet, de nem teszem- mondtam és eldobtam a kést.

-          M… miért?

-          Két okból. Az egyik az, hogy valami azt súgja, hogy ne öljelek meg, nem te vagy a rosszfiú. Te csak egy eszköz vagy, hogy az illető elérje a célját, és a végén téged is megöl. A másik pedig az, az, hogy elfelejtettétek, hogy ki vagyok? Nagyon hamar híre megy annak, hogy elrabolták a hercegnőt és tudni fogják, hogy hol tartotok fogva, és akkor ti haltok meg.

-          Hazudsz!- vágta a fejemhez, de halottam a hangján, hogy elhitte, amit mondtam.

-          Én soha senkinek nem hazudtam és nem is fogok. Ha visszaadod, a képességeimet bebizonyítom, hogy igazat mondtam.

Nem válaszolt semmit. Felvette az üres poharat a földről és távozni készült, de utána szóltam, és elkaptam a karját.

-          Caun! Én csak neked akarok jót! Úgy gondolom te jó vagy! Nem pedig olyan amilyennek most mutatod magad.

-          Nem tudsz te rólam semmit!

-          Igazad van. De mindez, csak azért mert nem mondasz nekem semmit a múltadról. Ki neked az a nő, akivel az este beszéltél?

-          A barátnőm- mondta lehajtott fejjel.

-          Gyere, menjünk vissza és mesélj róla nekem, meg magadról is. Tudni szeretném, hogy milyen az igazi Caun.

Visszajött velem, aminek örültem. Úgy gondoltam, ha mesél a múltjáról meg tudom győzni, hogy ő nem ilyen, hogy neki százszor jobb élet jár ennél. Caun leült az ágyra, de egyből akart felállni, hogy én üljek oda. Mondtam neki, hogy csak üljön ott nyugodtan. Aztán Caun végre elkezdett mesélni gyerekkoráról, meg arról a lányról is, aki állítólag a barátnője.

- A gyerekkorom nem igazán volt jó. Háború dúlt akkor. Apám is rész vett ebben a háborúban. Vámpírok, vérfarkasom és a vadászok háborúztak. Apám csatlakozott a vámpírokhoz és a farkasokhoz, mivel ők szövetségesek voltak. De a vadászok rávették, hogy álljon át hozzájuk, hogy árulja el a vámpírokat és a farkasokat, cserébe elintézik, hogy ő legyen a mágusok királya. Apám hiszékeny és hataloméhes ember volt, így gondolkodás nélkül elfogadta az ajánlatot.

A vámpírok és a vérfarkasok vesztésre álltak, főleg, hogy egymással is elkezdtek hadakozni. Egyik nap apám meghallott két vadászt beszélgetni. A beszélgetés róla szólt, hogy milyen egy hiszékeny bolond volt. Erre apám megharagudott, haza jött és közölte, hogy elköltözünk.

A háború végül véget ért, győztek a vámpírok és a farkasok. Valamelyik vámpír a nyomunkra akadt és megtalálta búvóhelyünket. Apám engem küldött ki, hogy tudjam meg mit akar. A vámpír azt mondta, hogy apámért jött, hogy megölje, mert elárulta őket. Apám volt a példaképem. Teljesen összetörtem, mikor megtudtam, hogy egy áruló. Aztán anyámmal visszaköltöztünk eredeti lakhelyünkre. Itt éltünk sokáig, de anyám meghalt, mikor betöltöttem a 17-et. Ekkor találkoztam Helennel. Első látásra beleszerettem. Most 20 éves vagyok. Azóta is együtt vagyunk. Sokat veszekedtünk, igaz, de attól még én szeretem – mesélte – Visszaadom a képességeidet. Olyannak ismertelek meg, akinek lehet bízni a megérzéseiben. Meg Helen egy ideje furán viselkedik. Szeretném tudni, mi az oka.

- Köszönöm- mondtam hálásan- Ígérem nem élek vissza jóságoddal.

 Caun elment, hogy ideküldje Helent, hogy felmérjem, mi a helyzet nála. Sajnos gyanúm beigazolódott. Amint megszerzi a képességeimet megölte volna Caunt is. Ráadásul nem is szerette. Szerelmi bájitalt kevert egyszer az italába, mikor a fiú úgy döntött elege van Helenből és törölte az emlékeiből, hogy egyszer faképnél akarta hagyni. Micsoda egy aljas nőszemély! Mindenre képes, hogy elérje a célját. Ráadásul most meg egy másik pasival kavar. Erre felment bennem a pumpa, de magamba fojtottam dühömet. Nem akartam lebuktatni Caunt. Kutattam még egy kicsit a fejében hátha találok valami ellenbűbájt a szerelmi bájitalára, meg emléktörlésre. Szerencsére találtam is.

Miután Helen elment hallottam, hogy leszúrta Caunt, hogy miért küldte oda, mikor minden rendben van. Caun csak este jött legközelebb. Sajnáltam szegényt. Megjött Caun. Ismét hozott vért. Viszont most egy egész üveggel és sokkal kedvesebb volt velem. Őszintén szólva örültem neki.

-          Tessék. Idd meg. Szükséged lesz az erődre

-          Köszönöm –mondtam és elvettem tőle az üveget- Ülj le az ágyra.

-          Miért- kérdezte zavarodottan.

-          Mindjárt megtudod, csak ülj le- mondtam, mire leült.

Én is leültem vele szembe és ittam egy kortyot.

-          Sajnálom, de igazam lett- kezdtem el- Nem szeret téged Helen. Csak egy eszköz vagy neki, és igazából te sem szereted őt. Szerelmi bájitalt itatott veled, és azután kitörölt egy emlékedet. Azt, amikor dobni akartad őt, mert meguntad a veszekedéseket. Az elméjében megtaláltam a varázsigéket, amikkel hatástalanítani tudom a varázslatait. Mit szeretnél? Megtegyem?- tudtam a választ, de meg kellett kérdeznem

-          Persze, egy percig se habozz.

Elmondtam magamban a varázsigéket, majd figyeltem Caun reakcióit. Dühöt láttam az arcán és bosszúvágyat. Amit teljes mértékben megértettem.  Ekkor zaj szűrődött be kintről, és maghallottam szerelmem gondolatait. Caun is hallotta  a neszt é s támadni készült, épp időben sikerült leállítanom.

-          Caun ne. Segíteni jött. Ő David. A barátom.

-          Elnézést nem ismertem fel.

Ekkor belépett a viskóba. Nem hallotta, hogy miről beszéltünk az előbb és rá támadt Caunra.

-          Ne David! Ő már a mi oldalunkon áll! A volt barátnője áll minden mögött. Szerelmi bájitalt itatott vele, és törölte az emlékei egy részét, de megtörtem a bűbájt, és már velünk van – hadartam le gyorsan.

-          Így igaz – helyeselt Caun is- Helennel vigyázzatok, nagyon erős, de gyorsasággal ki lehet játszani. A lényeg, hogy valaki terelje el, illetve kösse le a figyelmét, és akkor könnyű dolgunk lesz. Meg a meglepetés támadás is sikeres lehet.

-          Értjük. Hmm… csináljuk azt, hogy mi Daviddel itt maradunk egy ideig, mondjuk egy fél óráig, aztán bemegyünk az erdőbe, addig te visszamész Helenhez, és színészkedsz egy kicsit, aztán visszajössz, megnézni, hogy minden rendben van-e és akkor mi már nem leszünk itt, és akkor meg tudjuk lepni Helent.

-          Jól hangzik. Akkor félóra múlva visszajövök- mondta és elment.

Letelt a fél óra és visszajött, egyeztettünk, majd elment jelenteni Helennek az eltűnésemet.

Helen a hír hallatára, hogy megszöktem úgy száguldott ki a viskóba, mint egy őrült, és miután saját szemével is meggyőződött arról, hogy tényleg megszöktem leüvöltötte Caun fejét, és ekkor elárulta magát.

-          Nem hiszem el Caun, hogy nem voltál képes annyira, hogy odafigyelj rá! Most lőttek a tervemnek! Így hogyan fogom megszerezni az erejét?! hiába adtam neked erőt a bűbájaimmal…- itt kapcsolt, hogy ezt nem kellett volna mondania.

-          Már késő. Mindent tudok. És hatástalanítva lettek a bűbájaid, te aljas kígyó.

Ekkor David farkas alakban rátámadt Helenre, de nem tartott sokáig míg Helen lelökte magáról, de olyan erővel, hogy nekivágódott a falnak. Odaszaladtam hozzá. Addig Caun próbálta meg lekötni a nőt, hogy esélyünk legyen támadni, míg David összeszedte magát én támadtam Caunnal együtt. Míg Caun elmondta a varázsigét addig én gyorsaságomnak köszönhetően folyamatos támadással, le tudtam kötni. Közben figyeltem Caun gondolatait is, hogy hogyan áll a varázslattal, hogy legyen időm kitérni előle. De míg Caunra figyeltem Helen kihasználta az alkalmat és elkapott. És egy karót tartott a szívemhez, hogy sarokba szorítsa a srácokat, mert tudta, hogy így nem fognak támadni. Csak egy dologról feledkezett meg: megsebesült. Én pedig vámpír vagyok, méghozzá egy éhes vámpír. Amint megéreztem a vérének illatát, agyamat elborította valami vörös köd és onnantól kezdve az ösztöneim irányítottak. Amint kiütöttem a karót a kezéből falhoz vágtam, de szinte meg se kottyant neki, és egy gyengítő bűbájjal felelt támadásomra. Annyira legyengített, hogy már nem tudtam varázsolni. Meg fizikai erőmnek több, mint felét is elvette. Caun elém állt és támadott. Utána David is. És ez így ment addig, míg Caun egy pillanatra el nem gondolkozott esélyt adva Helennek egy támadásra. Ezúttal egy bénító átkot akart bevetni, de ellöktem Caunt, s így én kaptam.

-          Srácok innentől már nektek kell befejeznetek- mondtam és a földre rogytam akár egy rongybaba.

Helen teljesen meglepődött, hogy „megmentettem” Caunt az átkától. Ezt a srácok ki is használták. Caun a saját átkával megbénította Helent David, pedig megadta neki a kegyelemdöfést, majd abban a pillanatban elégették a holtestét. Aztán engem hazavittek.

11. fejezet

Elég sokáig hallgattam zenét és nagyon belemerültem, mert amikor anya bejött a szobámba hét órakor akkor még ott feküdtem az ágyon pizsamában és fülhallgatókkal a fülemben.
-          Ashley, drágám nem kéne elkezdened készülődni?- kérdezte anya miután kivette a fülemből az egyik fülhallgatót.
-          Szia anya. Hány óra van?
-          Hét óra múlott pár perccel- mondta az órájára nézve.
-          De, igazság szerint már indulásra készen kéne lennem. Nem is tudom mi lenne velem nélküled anya! Beküldenéd Georgot?- hadartam le és felkaptam a ruhákat, amiket tegnap este odakészítettem, és rohantam be a fürdőbe átöltözni. Épp végeztem mire Georg beért a szobámba.
-          Szia Georg. Levinnéd a bőröndjeimet? Én is megyek mindjárt, és ki vinnél a reptérre?
-          Persze- jött egy gyors válasz és már el is tűnt a bőröndjeimmel. Zavarban volt a tegnap este miatt, de én is...
Nem sminkeltem, nem akartam még azzal is húzni az időt. Felkaptam a táskámat és rohantam le, de az ajtóban bekapcsolt a vészjelzőm, hogy valami kimaradt, visszamentem és gyorsan körülnéztem. Az íróasztalom sarkán akadt meg a szemem. Ugyanis ott volt a repülőjegyem. Gyorsan odarohantam felkaptam és rohantam le. Gyors puszi anyának és apának, és már repültem is be a kocsiba, ami miután becsuktam az ajtót már száguldott is velem a reptérre. Épp időben odaértünk. Gyors búcsúzás Georgtól és már rohantam is tovább, persze itt már emberi tempóban, nem akartam felhívni magamra a figyelmet.
Szerencsésen odaértem és minden jól ment a gépről odaszóltam anyáéknak, hogy minden rendben van, úton vagyok hazafelé Briefsbe. Eszembe jutott, hogy Briefstől nem messze fog leszállni a gépem, de annyi csomaggal képtelen lennék hazáig futni. Felhívtam Davidet hátha azóta kapott kocsit, és azzal el tud jönni értem.
-          Szia, David!
-          Szia Ash!
-          Körülbelül egy óra múlva megérkezek Yellowcytibe. El tudsz jönni értem?
-          Persze. Majd csörgess meg ha Yellowcyti közelébe értek és akkor elindulok.
-          Oké. És nagyon szépen köszönöm David!
-          Nagyon szívesen Ashley.
-          Szia! Majd akkor csörgök.
-          Oké. Szia!
Elköszöntünk és letettem a telefont. Örültem, hogy el tud, és el is jön értem. Végre újra láthatom. Nagyon örültem neki. Már alig vártam, hogy leszálljunk. Ugyanakkor iszonyatos lelkiismeret furdalásom volt a Georggal történte miatt, de nem akartam elmondani David-nek.
Nagyon lassan vánszorgott el azaz egy óra. Már azt hittem sose telik el. Yellowcyti közelében megcsörgettem Davidet. Nem sokkal utána már le is szálltunk. Odamentem a csomagjaimért. Felvettem őket, és amikor megfordultam ott állt előttem David. Majdnem a nyakába ugortam, de mégse tettem. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de beleolvastam a gondolataiba. Épp azon gondolkodott, hogy hogyan kérjen majd bocsánatot a kocsiban, és hogyan mondja el, hogy még mindig szeret.
-          Szia, David!- köszöntem neki mosolyogva- annyira örülök, hogy látlak!- nem bírtam magamban tartani. Egyszerűen fogta magát és kirepült a számon az utolsó mondat.
-          Szia Ash, én is nagyon örülök, hogy láthatlak- mondta, és gondolatban hozzá tette, hogy „de annak még jobban örülnék, ha meg is ölelhetnélek. Olyan régóta várok erre”.
Ezután már nem bírtam irányítani a testem. Leejtettem a csomagjaimat és megöleltem Davidet egy pillanatra. Azután elengedtem összeszedtem a csomagjaimat és elindultam kifelé. Ő is elindult utánam és elvette tőlem a csomagjaimat csak a kistáskám maradt nálam. Ragaszkodott hozzá, hogy a többit ő vigye.
Bepakolta a kocsiba a csomagokat, majd mi is beültünk. Egy darabig mind a ketten néma csendben ültünk. Kikapcsoltam gondolatolvasó képességemet, és vártam, hogy David elmondja, mit szeretne. Annyira nem kellet sokat várnom. Hamar összeszedte a gondolatait és megszólalt.
-          Ashley… - kezdte, de elhallgatott.
-          Igen?- néztem rá.
-          Szeretnék bocsánatot kérni tőled mindenért. Már megbántam. Egy hónapja bűntudatom van, de nem hívtalak fel, mert azt hittem nem vennéd fel a telefont, vagy nem hallgatnál végig. Mióta legutoljára felhívtalak, azóta csak te jársz a fejemben. A hangod napokig ott visszhangzott a fejemben. Nem tudtam elfelejteni. Ekkor jöttem rá, hogy óriási hibát követtem el. Már megbántam, amit tettem. Kérlek, bocsáss meg!- hallottam a hangján, hogy nem sok kell neki, hogy elsírja magát.
-          Megbocsátok. Ne emészd magad tovább emiatt. Kérlek. Bármit tennél, egy napnál tovább nem tudnék rád haragudni. Miután elutaztam Itáliába, már nem haragudtam rád. Elfogadtam, hogy őt választottad, igaz fájt, de belenyugodtam, akármennyire nem tetszett a dolog. Úgy gondoltam, ha vele boldogabb, vagy mint velem voltál, akkor örülök neki, hogy rá találtál. Nekem az a fontos, hogy boldog légy, akár mellette, akár mellettem vagy akárki más mellett- mondtam. Pont a házunkhoz értünk, mikor befejeztem a mondatot- Bejössz egy kicsit?
-          Persze, ha szeretnéd, akkor bemegyek- kiszállt gyorsan megkerülte az autót és kinyitotta nekem az ajtót- Hölgyem- mondta és nyújtotta a kezét, hogy kisegítsen.
-          Köszönöm szépen uram. Ön egy igazi úriember- mondtam beszállva a játékba.
Kivette a kocsiból a csomagjaimat behozta a lakásba és felvitte a szobámba.
Felmentünk mi is. Nekiálltam kipakolni a cuccaimat. Nagyon aranyos volt David, mert segített. Amit nem tudott, hogy hova tegye azt megkérdezte. Az utolsó darab egy nyaklánc volt, amit még Danieltól kaptam. David úgy gondolta, hogy annak a nyakamban a helye. Szétkapcsolta és hátulról akarta a nyakamba tenni, csakhogy én pont akkor fordultam meg, amikor már majdnem betette a nyakamba. Egy pillanatra megállt, majd szemből tette a nyakamba. Miután összekapcsolta, nem lépett hátrébb, hanem átölelt, közelebb húzott magához és megcsókolt.
A csók után bekapcsolt a vészjelzőm. Odamentem az ablakhoz és kit láttak szemeim? Eriszt. Mi a fenét keres itt már megint? A gondolataiból tudtam, hogy csak velem akar beszélni négy szemközt.
-          Itt van Erisz. Velem szeretne beszélni négy szemközt. Légy szíves várj meg itt. Mindjárt jövök.
-          Biztos egyedül szeretnél menni? Ne menjek mégis veled?- kérdezősködött és úgy hallottam a hangján, hogy aggódik.
-          Biztos. Nem lesz semmi baj. Maradj csak nyugodtan. Ha Daniel hív vedd fel nyugodtan és mondd meg neki, hogy majd visszahívom.
-          Rendben van. Kérlek vigyázz magadra.
-          Vigyázok.
Azzal leszáguldottam a lépcsőn ki az ajtón át a kertbe és megálltam Erisz előtt.
-          Itt vagyok. Hallgatlak. Mi volt ilyen sürgős?
-          Gyere utánam. Csak négy szemközt szeretnék veled beszélni.
-          Rendben van.
Elindultunk.
A közeli erdőben egy tisztáson ért véget utunk. Amikor megálltunk Erisz eltűnt pár percre a fák közé, majd emberi alakjában jött vissza.
-          Eljöttem, ahogy kérted. Most rajtad a sor. Miért hívtál ide?
-          Azt mindjárt meg tudod- mondta és a mondat végén valami elkezdett sípolni, először csak alig hallhatóan, majd egyre hangosodott, egyre elviselhetetlenebb volt. Nem tudtam a gondolataiban olvasni. A sípolás abba is belezavart.
Azt hittem szét hasad a fejem. Először nem tudtam mi ez és honnan jön, azután rájöttem, hogy csak én hallottam, csak nekem fájt tőle a fejem. Öt perc után a földre rogytam nem bírtam tovább állva maradni.
-          Kérlek, kapcsold ki, hallgattasd el, vagy csinálj valamit ezzel a sípolással! Könyörgöm! Nem bírom!- könyörögtem Erisznek, ő pedig csak nevetett
-          Dehogy kapcsolom ki, mindjárt ideérnek a vadászok. Megígértem nekik, hogy segítek megölni téged. Ja és David is tud róla, hogy ezért hívtalak ide, mégse siet megmenteni téged- gúnyosan nevetett- Nem fogod élve elhagyni ezt a tisztást.
„David tud róla, hogy miért hívott ide, és mégse jön segíteni? Valóban így lenne? Hogy… segít neki? De hallottam a gondolatait, éreztem az érzéseit. Lehetetlen, hogy neki segítsen, hogy elárult engem.”- gondoltam magamban.
Eddig úgy tudtam, hogy a vámpírok nem tudnak sírni. Abban a pillanatban, mikor úgy éreztem elárult, akiben megbíztam, és akit szeretek „könnycseppek” gördültek le az arcomon, de ezek feketék voltak, feketék, akárcsak a sötét éjszaka. Nem tudtam miért feketék, azt sem tudtam mik azok, csak abból jöttem rá, hogy akkora fájdalmat éreztem, hogy sírnom kellett, még akkor is, ha nem tudok, és ezek a fekete vízcseppek voltak az eredmények. Ekkor eszembe jutott, hogy hamarosan meghalok. Mindjárt vége minden szenvedésemnek. Örültem, hogy elmentem és vártam a vadászok érkezését. Nem sokára meg is érkeztek. Egy csomó ismeretlen arc. Nem ismertem közülük senkit. Daniel nem volt velük.
-          Szép munka volt kislány. Köszönjük, hogy megkönnyítetted a dolgunkat. Most már elmehetsz.
-          Szívesen tettem. Viszlát - azzal eltűnt a fák között.
-          Tényleg remek munkát végzett. James add ide a karót!- és már hozta is, hogy szívembe döfje a másik vadász.
De ekkor négy farkas tűnt fel. Az egyik David volt. Felismertem. A másik három farkast viszont eddig még sohasem láttam. Vajon megmenteni jöttek? Majd kiderül. Gondolkoztam magamban.
David iszonyú sebességgel tépte le a mellettem álló vadász karót tartó kezét. A vér fröcsögött mindenfelé. A másik három farkas is akcióba lendült és percek alatt szétkapták a vadászokat.
Én mozdulni se bírtam az egészből csak annyit láttam, hogy fekete és barna foltok ugrálnak ide-oda és közben vörös foltok tűnnek fel, majd esnek le a földre. Az egyik feketés barna farkas szerű folt eltűnt a fák között és megszűnt a sípolás, és a tisztás látványa is kezdett kitisztulni. Először nem értettem, hogy mit láttam, aztán rájöttem. A négy farkas megölte a vadászokat és a tisztás emberi vérben úszott. Vér… Ráadásul emberi vér… akkor abban a pillanatban összeszedtem az összes megmaradt energiámat és nagy nehezen odakúsztam a hozzám legközelebb fekvő hullához és elkezdtem kiszívni a testben maradt vért. Próbáltam ellenkezni, elfojtani magamban a vérszomjam, de az átvette a testem felett az irányítást. Szemeim vörösen izzottak, mohon kortyoltam a vért egyre többet és többet… egyre jobban elhatalmasodott rajtam a vérszomj. Akkor abban a pillanatban tényleg egy vadállat voltam emberi testbe bújva. David kénytelen volt visszakapcsolni a szerkezetet, csak így mert a közelembe jönni. Félt. Félt, hogy megtámadom. Ezen akkor nem is csodálkoztam. A sípolás hatására visszatért józan eszem és rájöttem, mit csinálok. Emberi vért iszok… igaz nem öltem meg, de ezelőtt sosem ittam emberi vért, sejtettem,, hogy teljesen elveszteném tőle a józan eszem és végül tényleg ártanék valakinek, aki számomra fontos. David elrángatott a tetemtől a közeli folyóhoz lemosta az arcomat és haza vitt.
-          Végül kibújt a fenevad belőlem- mondtam magam elé bámulva, de semmit se láttam- biztos szörnyű látvány volt…- nem tudtam befejezni, de nem is akartam.
-          Annyira szörnyű nem volt, mert csak ittál, láttam már olyat is amikor a vámpír kiszívta áldozata vérét az utolsó cseppig, majd maga tépte szét. Igaz féltem, hogy minket is megtámadsz, ezért kapcsoltam be a szerkezetet. Ha jobban belegondolok, az egész a mi hibánk, tálcán kínáltuk neked a vért. Sajnálom. Meggondolatlan voltam. El felejtettem, mi is vagy igazából… meg tudsz nekem bocsátani?
-          Persze… csak most egy jó darabig nem mehetek emberek közé és te se vagy biztonságban, a közelemben. Ahogy Daniel sincs. Én csak éretek, aggódom. Kérlek, próbáljatok minél kevesebb időt tölteni a közelemben
-          Bízom benned. Tudom, hogy van elég önuralmad, hogy ne bánts minket- mondta és odajött hozzám leült mellém az ágyra megölelt, majd megcsókolt- Ne haragudj de, mennem kell. Majd még később átjövök.
-          Kár, hogy menned kell. Várni foglak. Szeretlek.
-          Szeretlek- mondta és megint megcsókolt, majd elment.
Azután sokáig gondolkoztam.
Sejtettem, hogy jó íze van az emberi vérnek, de azt álmomban se gondoltam volna, hogy ennyire finom. Az állati vér ehhez képest valami ízetlen lötty. Nem hiszem, hogy képes lennék ezek után akárcsak egy kortyot is inni egy állat véréből… Sürgősen találnom kell valamilyen megoldást. Felhívom anyut, hátha tud segíteni… Gondolkodtam magamban.
-          Szia anya! Nagyon nagy szükségem van most a segítségedre- mondtam, amint felvette a telefont
-          Hallgatlak kicsim- aggódást hallottam a hangjából.
-          Az a helyzet, hogy megkóstoltam az emberi vért… és most nem tudom beérni az állati vérrel. Hogyan tudnám úgy megoldani, hogy emberi vért iszom, de az ember nem hal meg, és nem is változik át?
-          Telefonon sokáig tartana ezt megbeszélni. Odamegyünk. Szólok Georgnak készítsen elő mindent. Sietünk.
-          Rendben várlak titeket. Szia!- köszöntem el.
Letettem a telefont az asztalra. Hanyatt dőltem az ágyon és vártam. Vártam, hogy megérkezzenek anyáék, és vártam mikor vesztem el a fejemet. Ez utóbbitól féltem is. Nem akartam bántani se Davidet se Danielt. tovább gondolkodtam volna, de gondolataimból kopogás zökkentett ki. Fel se tűnt, hogy már több mint egy órája beszéltem anyával. A bátyám nyitott nekik ajtót.
-          A nevem Jean, én vagyok Ashley édesanyja. Ő hol van?- hallottam meg anya hangját.
-          A szobájában. Szóljak neki?
-          Hagyd csak. Felmegyünk mi.
-          Felkísérjem önöket?
-          Nagyon kedves vagy, de nem szükséges. Ja és nyugodtam tegezz- mondta anya mosolyogva, és gyorsan bemutatta még Georgot.
Feljöttek a szobámba anya jött be elől és utána Georg. Amint Georg belépett furcsa illat lengte be a szobámat. Először nem foglalkoztam vele.
-          Apa hogyhogy nem jött?
-          Más dolga akadt otthon- válaszolt anya helyett Georg és leült mellém
-          Értem…- akartam még valamit mondani, de elakadt a szavam, ahogy leült mellém Georg és közvetlen közelemből éreztem azt a furcsa illatot. A szemeim elkezdtek vörösödni és egy szempillantás alatt megtámadtam anélkül, hogy tudatában lettem volna, mit csinálok és elkezdtem inni a véréből. Furcsa módon nem tiltakozott. Anya szavai térítettek észhez.
-          Drágám most már elég lesz. Hagyj Georgnak is a saját véréből.
Ekkor döbbentem rá mit is tettem… Majdnem megöltem Georgot… Hátraugrottam.
-          Ne… ne haragudj. Teljesen elvesztettem a fejem. Én… én…- mentegetőztem kétségbe esetten, de Georg odajött hozzám és az ujját a számra tette, belém fojtva a szót.
-          Azt tetted amit tenned kellett. 16 évvel ezelőtt miután megszülettél akkor találtatok rám az utcán. Árva gyerek voltam. Az árvaházból pedig „kinőttem” kitettek az utcára. Hála neked nem sokáig kellett az utcán sínylődnöm. Miután kitettek az árvaházból arra jártatok, te és édesanyád. Megkérdezted tőle, hogy hogyan tudnátok rajtam segíteni, erre édesanyád azt felelte, hogy ha átváltoztatsz, akkor magukhoz vesznek, mint inast és ellátnak, hogy méltó Chevalier-d lehessek, ha felébredsz mély álmodból- mondott el mindent Georg.
-          Egy Chevalier feladata, hogy szolgálja, védelmezze azt a személyt, aki átváltoztatta, és ha szükséges vérével táplálja- egészítette ki anya- ezen túl Georg nélkül sehova se mehetsz…vagyis de mehetsz, csak nem árt, hogyha a közeledben van-, tetet hozzá anya.
-          Most, hogy elmondtátok ezeket, már emlékszem.
-          Igazából nem minden esetben lesz Chevalier az átváltoztatott vámpír. Én meg akartam hálálni, hogy akkor megmentettél a haláltól. Beszéltem édesanyáddal és ő mondta, hogy legyek akkor a Chevalier-d, s így meghálálhatom- mondta Georg s csillogtak a szemei a hálától. Én csak mosolyogtam.
-          Ne haragudjatok meg gyerekek, de én most megyek. Vigyázz rá Georg! Na, sziasztok!- köszönt el anya és már el is tűnt.
-          Egy kicsit én is elmegyek. Elég sokat ittál a véremből és éhes lettem és nem Daniel vérével szeretném csillapítani éhségemet.
-          Rendben van- mondtam majd eltűnt.
Sokáig gondolkoztam, próbáltam megemészteni a hallottakat, hogy Georg a Chevalier-m és hogy az ő vére csillapítja majd az éhségemet. Furcsa volt, de majd csak megszokom. Gondoltam magamban. Gondolataimból vérszag zökkentett ki. Daniel elvágta a kezét a konyhában. Nem akartam lemenni, de lábaim szép lassan, makacsul elindultak. Kezdtem elveszíteni az irányítást a testem felett, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy visszaszerezzem. Már majdnem sikerült, mikor Daniel vérző kézzel bejött a szobámba és megállt az ajtóban.
-          Mégis miért jöttél ide? Vérzel…- mondtam és nyeltem egyet- tudod jól, hogy nem sokáig tudok uralkodni magamon… akár meg is ölhetlek
-          Változtass át!- kérte. Azt hittem rosszul, hallok. Ez a kérés elfeledtette velem a vérszomjamat is annyira ledöbbentett.
-          Hogy mit csináljak…?- kérdeztem vissza elhaló hangon.
-          Változtass át!- ismételte meg- Én egyszer meghalok, de te örökké élhetsz. Nem akarlak itt hagyni, amikor van rá lehetőségem, hogy veled maradjak. Meg akkor már nem árthatsz nekem- indokolta meg.
-          Jól átgondoltad? Biztos, hogy ezt akarod? Ilyen akarsz lenni te is: emberbőrbe bújt vadállat?- próbáltam elbizonytalanítani. Hiába.
-          Ha ez az ára annak, hogy veled maradhassak, akkor igen. Döntöttem. Változtass át.
-          Hát legyen- egyeztem bele. Bár nagyon nem tetszett…
Lassan odamentem hozzá, a nyakához hajoltam és megharaptam. Finom volt a vére, de égetett, mert olyasvalaki vére volt, aki mindennél fontosabb nekem. Nem ittam sokat a véréből, így nem ájult el. Megharaptam saját kezemet és odatartottam a szájához.
-          Igyál a véremből. Így lesz teljes az átváltozás és elkerülgeted, hogy elveszítsd az önuralmad, és vele együtt a józan eszedet is.
-          Köszönöm- hangja tele volt hálával. Nem válaszoltam semmit.
Miután Daniel ivott a véremből átvittem a szobájába, bekötöztem a nyakán a sebet és lefektettem, majd kijöttem. Hagytam hadd pihenjen.
Nem sokkal később visszajött Georg. Megdöbbenve kérdőre vont, hogy miért, haraptam meg Danielt. Azt hitte elvesztettem az önuralmamat, de mondtam neki, hogy ő kért meg, hogy változtassam át, és megtettem.

10. fejezet

Kissé bátortalanul bementem anya szobájába.

- Anya, beszélhetnénk?

- Persze kincsem- mondta anya mosolyogva- Miről lenne szó?

- Az előbb telefonált a bátyám, hogy egy hét múlva haza tud utazni egy hétre, és szeretnék vele találkozni, tudom, hogy veszélyes, de én nagyon szeretem őt és találkozni szeretnék vele- hadartam le egy szuszra, anyának nagyon kellett figyelnie, hogy megértse. Sokáig gondolkodott, rengeteg minden megfordult a fejében.

- Ezt még apáddal is meg kell beszélnem. Én elengednélek, mert tudom, hogy mennyire szeretitek egymást a bátyáddal, de ebbe apádnak is joga van beleszólni. Menj szépen a szobádba, majd megyek, ha megbeszéltem vele- végül ezt mondta.

 A gondolatai szerint ő elengedett volna, bízott annyira a bátyámban, hogy csak nem bántana, hogy őszinte legyek jobban bízott benne, mint én. Biztos voltam benne, hogy nem bántana, de attól még féltem, mert mégis csak vámpír vadász és én pedig vámpír vagyok.

Nem telt el sok idő, míg anya visszajött.

- Kincsem apáddal úgy döntöttünk, hogy elmehetsz, de nagyon vigyázz magadra. Trace a közeledben lesz, és ha szükséged van rá akkor segíteni fog neked.

- Köszönöm szépen. Nagyon boldog vagyok. És vigyázni fogok magamra- mondtam, és anya nyakába ugrottam.

- Nem mondom, hogy nagyon szívesen… de ha te boldog vagy akkor én is- mondta mosolyogva.

Aztán kiment. Nem sokkal később elment az áram is. Mivel már besötétedett kénytelen voltam gyertyát gyújtani, hogy lássak összepakolni. A gyertya fénye táncolva világította be a szobát.                                                                     

                                               *          *          *

Félhomály volt, de láttam. Hamar végeztem a pakolással, így letelepedtem a gyertya mellé olvasni. Belemerültem az olvasásba, de hamar észrevettem, hogy egy hideg légáramlat megsimogatta az arcomat, amitől kirázott a hideg, és elaludt a gyertya. Odamentem az ablakhoz megnézni, hogy nyitva van-e, mert nem emlékeztem rá, hogy kinyitottam. Zárva volt. Ekkor az íróasztalomról leesett a pohár, amit anya hozott be, és csörömpölve tört darabokra. Kezdett furcsa lenni a helyzet, és kezdtem megijedni. Ki akartam menni, hogy megkeressem anyát, de az ajtó zárva volt, és a kulcsot sehol nem találtam. Korom sötét volt és én be voltam zárva, igaz a bútorok körvonalait láttam így nem mentem neki semminek, de mégis pánikba estem. Előkerestem a telefonomat. Nem volt térerőm. Egyedül voltam. Ekkor egy fényes alak jelent meg előttem.

- Ashley azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. A bátyád csapata tud mindent, és az a tervük, hogy odacsalnak téged és megölnek. A bátyád nem tud semmit gonosz tervükről. Ki akarják használni, hogy annyira imádjátok egymást és a megfelelő pillanatra várnak, hogy téged meg tudjanak ölni. Azt hiszik, te még nagyobb veszélyt jelentesz az emberekre, mint a többi vámpír. Meg kell mutatnod nekik, hogy nem vagy veszélyes az emberekre. Daniel tud mindent, és ő hisz neked, bízik benned. Valahogy meg kell értetned velük, hogy te jó vagy, és a szüleid is azok. Minden tőled függ. Sikerrel kell járnod…- mondta nevelőanyám, majd eltűnt, és visszajött az áram és kinyílt az ajtóm.

Le kellett ülnöm, hogy felfogjam az imént történteket. Nem akartam hinni a saját szememnek és fülemnek, hogy nevelőanyám szelleme jelent meg előttem és figyelmeztetett.

                                               *          *          *

Sokáig gondolkoztam, hogy most mitévő legyek. Szinte semmiben nem voltam biztos, kivéve egy valamiben: erről az egészről anyáéknak egy szót se. Egyelőre. Ki kell, találnom valamit, de sürgősen. Fel-alá járkáltam a szobámban. Próbáltam gondolkozni, de semmi használható ötlet nem jutott eszembe. Kinyitottam az ablakot, hátha segít a friss levegő. Jó ötlet volt, tényleg segített. Kitisztult a frisslevegőtől az agyam és támadt egy ötletem. Daniel nem tud a társai tervéről. Akkor teszek róla, hogy tudjon. Előkerestem a mobilomat kikerestem belőle Daniel számát és már majdnem rámentem a hívás gombra, amikor eszembe jutott valami: mit fogok csinálni, ha lehallgatják? Színjátékot nem akartam, így megint gondolkozni kezdtem. Kellett egy mentő öv, ha az a terv amit Daniel-lel kitalálunk nem jön be. Olyas valaki kell, aki nem vámpír, de nem is ember… Egy darabig nem jutott eszembe semmi se, akarom mondani senki se.

- Nem vámpír és nem is ember. Ismerek egyáltalán ilyen valakit? – gondolkoztam hangosan mikor jött a felismerés- Hát persze: David! Remélem hajlandó lesz nekem segíteni.

Kezembe vettem ismét a telefonomat és hívtam Davidet, és reménykedtem, hogy felveszi, meghallgat, és talán még számíthatok majd a segítségére is. Míg vártam, hogy felvegye eszembe jutottak a vele eltöltött napok, és rá kellett jönnöm: jól éreztem magam vele, és hiányzik. Még mindig nem vagyok iránta közömbös.

- Szia Ashley, David vagyok, szerintem rossz számot hívtál- és már le is akarta tenni.

- Várj! Nem hívtam rossz számot. Téged akartalak hívni. Kérlek hallgass végig- mondtam és reméltem végig hallgat.

- Ugyan minek hallgassalak végig?

-  Mert… az életem… múlik most ezen- miközben beszéltem elcsuklott a hangom.

-  Ezt hogy érted?- kérdezte s aggodalmat véltem felfedezni a hangjában.

-  Ugye én vámpír vagyok, ezt eddig is tudtad, viszont a bátyám Daniel vámpírvadász, és a társai meg akarnak engem ölni, mert azt hiszik, hogy én jelentem a legnagyobb veszélyt az emberekre, mert vámpírszülők gyermeke vagyok.

- Ezek meghibbantak? Hogy te veszélyes lennél akár egy emberre is. Ilyet feltételezni rólad. Meg áll az eszem- háborgott David, aminek jelen pillanatban örültem- Miben kell segítenem?

- Arra gondoltam, hogy ha haza megyek, és a vadászok jönnek, hogy megöljenek engem őket kéne megölnünk, de Danielt nem ő nem tud az egészről semmit. Majd személyesen elmondom, hogy honnan tudom. Holnap úgy is utazok haza.

- Rendben van. Számíthatsz rám, és még három barátomra is.

- Köszönöm szépen David. Hálás vagyok neked, hogy segítesz- mondtam hálával teli hanggal.

- Érted bármikor bármit. Ööö ne haragudj, de most mennem kell. Majd találkozunk. Számíthatsz rám! Szia!- hadarta le és szerintem elszólta magát, mert még ő is érez valamit irántam. Ez melegséggel töltött el. Örültem neki, hogy nem vagyok közömbös számára.

- Köszönöm David. Nagyon köszönöm. Szia!

 Ezek után meggondoltam magam és nem hívtam fel Danielt. Majd személyesen elmondom neki. Bíztam Davidban, és valami az súgta, hogy nyugodtan bízhatok benne.

Meg egyszer körül néztem, hogy mindent össze pakoltam –e, amit szerettem volna vinni aztán előkészítettem a ruhámat amiben utazni fogok. Majd amikor mindennel végeztem csináltam magamnak egy forró fürdőt, hogy ellazuljak, és kicsit kipihenjem az elmúlt pár óra eseményeit, sokkját. Vittem magammal be a fürdőszobába egy nagy gyertyát és azt meggyújtottam és csak a gyertya fénye világította be a helységet. Sokáig áztattam magam, szinte már ki is hűlt a vizem, mikor kimásztam belőle. Levettem egy törölközőt a tartóról és magamra tekertem, majd bementem a szobámba és Georg kopogott be az ajtómon. 

- Szabad! – szóltam ki bár még a törölköző volt csak rajtam.

- Csak én vagyok. Mikor indulsz?- Lépett be és kissé meglepődött amikor meglátta, hogy szinte nincs rajtam semmi..

- Holnap 9-kor.

- Értem. És mikor jössz vissza?

- Nem tudom. Talán 1-2 hét múlva. Majd meglátom.

- A bátyád nem csak 1 hétre utazik haza?

- De igen. Csak mondta, hogy lehet, tovább maradhat majd.

- Értem – mondta, és úgy éreztem még szeretne valamit mondani, valamit csak nem merte. Nem kapcsoltam vissza gondolatolvasó képességemet. Azt szerettem volna, ha ő mondja el.

- Jól sejtem, hogy szeretnél még valamit mondani? Nem fogok a gondolataidban olvasni, nyugodtan szedd össze őket.

- Múltkor kérdezted, hogy mit gondolok rólad. Gyönyörű, kedves, aranyos és okos lány vagy, csak jót tudok rólad mondani és örülök, hogy megismertelek. Akkor még nem tudtam, de most már tudom, hogy kedvellek, és… hiányozni fogsz- mondta. Éreztem, hogy zavarban van.

Valamiért nem számítottam rá, hogy ezt fogja mondani, és annyira megleődtem, hogy mindent elmondott, hogy mit érez irántam, hogy lazábbra engedtem a törölközőt, az pedig leesett. Georg úriemberhez méltóan a szemembe nézett csak, de nem bírta sokáig, hogy ne nézzem végig rajtam. Épp le akartam hajolni a törölközőmért amikor odajött hozzám, és nem engedte, hogy lehajoljak. Átölelt a derekamnál az egyik kezével, a másikkal pedig az állam alá nyúlt, kissé megemellte, majd megcsókolt, közmen simohatta a hátam, a fenekem és bele is markolt. Teljesen lefagytam. Nem tudtam mit tenni. Furcsa érzés fogott el. Úgy éreztem magam, mint egy marionett bábu, amit Georg irányít, de olyan szinten, hogy szólni sem bírtam. Ott álltam tehetetlenül a karjaiban és ő ezt ki is használta. A vágyai vették át felette az irányítást, józan eszét háttérbe szorítva. Éreztem, hogy a keze amivel az államat megemelte elindul lefelé és végig simítja a melleimet, majd rá is markol az egyikre. Még csók közben odavitt az ágyhoz, lefektetett. Levette szép sorban a ruháit, míg végül ő is meztenenül állt előttem. Majd fölém mászott az ágyra, tobább csokolt, közben éreztem, hogy a keze elindul lefelé a mellemtől a hasamon keresztül lefelé, és elkezdte simogatni a csiklómat. Aztán elkezdte puszilgatni a nyakamat, majd egyre lejebb halatt a puszikkal, míg fel nem váltotta a kezét ott lent a nyelve. Egyre jobban izgatott, éreztem, hogy benedvesedek. Amikor úgy látta elég nedves vagyok felemelkedett, megtörölte a száját és megcsókolt, közben a szerszáma hozzámért, kicsit hideg volt, aztán éreztem, ahogy egyre bejjeb és bejjebb hatol, végül teljesen bennem volt. Valami leírhatatlan érzés volt. Még csak hasonlót sem éreztem eddig soha. Georg arcán lárszott, hogy ő is nagyon élvezi, maj mielőtt "elment", kivette, és a hasamra élvezett, aztán elterült az ágyamon. Miután letakarítottam magamról visszafeküdtem mellé.
- Sajnálom ashley, hogy ez megtörtént.... Egyszer csak kattant valami az agyamban és nem tudtam magamon uralkodni..- mentegetőzött.
- Kár mentegetőznöd, ami megtörtént az már megtént, nem változtat a dolgokon semmit. Mondjuk nem haragszom, mert nagyon élveztem, de ez nem jelenti azt, hogy köztünk lehet bármi is. Ez se történt volna meg, ha valaki nem manipulálta volna a testem, hogy ne tudjak ellenkezni...
- Sajnálom.... A vágyaim teljesen elborították az agyam és nem bírtam gondolkozni... 
- Semmi baj. Az a szerencséd, hogy eszméletlen jó volt. Most pedig öltözz fel, és kérlek hagyj magamra, szeretnék egyedül lenni.
- Rendben, már itt sem vagyok- mondta és fél pillanat alatt beleugrált a ruháiba és kiment.
Letusoltam gyorsan, majd én is felöltöztem és visszafeküdtem az ágyra, vittem magammal az mp3 lejátszónat és zenéthallgattam.

7. fejezet

Sötétedés előtt elindultunk haza, de mire hazaértünk, már besötétedett. Mikor beértünk a házba rájöttem, hogy éhes vagyok. Trace ismét főzött nekem, valami finomat. Megettem mindet, mert éhes voltam, és nagyon finom is volt. Miután jól laktam úgy döntöttem, felmegyek, ledőlök egy kicsit és zenét hallgatok, hogy kikapcsoljam egy kicsit az agyamat. Megkérdeztem Tracet hogy jön-e, de azt mondta, hogy még el kell intéznie pár dolgot. Így egyedül mentem fel. Elővettem az mp3 lejátszómat, a fülhallgatót beraktam a fülembe, és leheveredtem az ágyra. Zenehallgatás közben elgondolkodtam, hogy milyen lesz majd vámpírnak lenni? Képes leszek-e embereket ölni, hogy táplálkozhassak? Ezen a kérdésen nem kellett sokat gondolkoznom. Egyértelmű: nem. Legalábbis most így gondolom. Majd átváltozásom után, igyekszem ellenállni a kísértésnek. Hallottam már „vegetáriánus” vámpírokról, majd én is az leszek. Nem lehet olyan rossz az állatok vére… Legalábbis remélem, hogy nem az. Úgy elgondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy Trace mikor jött be, és azt se, hogy már éjfél van. Szerelmem sóhajtott egyet, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Amikor feltűnt neki, hogy észrevettem, hogy itt van, odajött hozzám, átölelt, és megcsókolt. Jól esett a közelsége, mivel túl sokat voltam egyedül. Nem beszélgettünk, csak pár szót váltottunk. Összebújva, gondolatainkba merülve feküdtünk az ágyon. Hajnali kettő előtt az órára néztem, majd Trace- re.
- Már csak pár perc…- mondtam egy sóhajtás után. Ő csak bólintott.

Az utolsó pár percemben, emberként eltűnődtem azon, hogy miért lett ilyen szótlan, de nem tudtam választ keresni, mert hirtelen iszonyatos fejfájás tört rám és emlékek kezdtek el pörögni a szemem előtt, mintha diafilmet néznék. Az emlékek egyre csak pörögtek a fejfájás pedig nem csillapodott, sőt erősödött. Aztán a fájdalom szép lassan átterjedt egész testemre. Nem bírtam a fájdalmat. Összegörnyedve felordítottam. Forgolódtam. Minden áron meg akartam szüntetni a fájdalmat, de nem ment. Az csak erősödött és erősödött. Egyik fordulásnál túl nagy volt a lendület és legurultam a földre. Még láttam Trace kétségbe esett arcát és utána minden elhomályosodott. De a fájdalom még mindig gyötört. Éreztem, hogy valamik minden áron ki akarnak törni felső fogínyemből. Ezzel még nagyobb fájdalmat okozva. S éreztem, ahogy a vér szétterjed számban. Fémes íze, egyre kellemesebb édesebb lett. Végre kezdett kitisztulni a kép és a fájdalmaim is alább hagytak végül el is múltak. A szobában Trace felkapcsolta a villanyt a kis éjjeli lámpa helyett. A fény szinte vakított.

 -  Trace kérlek, kapcsold le a villanyt! Meg vakulok!- mondtam és a összekuporodva próbáltam takarni szemeimet.

 Ahogy beszéltem éreztem, hogy a fogínyemen a két kitüremkedés még mindig ott van. Miután sötétség lett berohantam a fürdőbe, hogy szemügyre vegyem, mik azok. Gyorsaságom nagyon meglepett. még csak gondolta, hogy berohanok a fürdőbe, de már ott is voltam. Meg az is hogy úgy láttam a sötétben mintha egy halvány lámpa égne, pedig egy se égett. Mikor szembe találtam magamat tükörképemmel a meglepetéstől hátrahőköltem, majd ismét visszahajoltam a tükörhöz. Nem ismertem meg magamat. Csak az után fogtam fel, hogy az én vagyok miután egy jó darabig ugyan azt csinálta a velem szemben álló lány, amit én és Trace is megerősítette, hogy az én vagyok. Szemeim egyelőre nem változtak.  Kreol bőröm viszont hófehér lett, és ott díszelegtek a számban hosszú hegyes szemfogaim.

 -  A fogaim… mikor tűnnek el?- kérdeztem kétségbe esetten. Mert így azért mégse mehettem emberek közé.

 -  Nyugodj meg „el fognak tűnni”, csak akarnod kell. Koncentrálj arra, hogy visszahúzod őket a rejtekhelyükre- mondta és kacsintott.

 Mindent úgy csináltam, ahogy mondta, és sikerült. Nagyon őrültem neki, hogy nincsenek ott. Máris jobb kedvvel néztem tükörbe ám amint ismét szembe találtam magam tükörképemmel a szemeim elfeketedtek. Nem értettem és Trace-re néztem éjfekete szemeimmel. Ő persze egyből tudta, hogy miért feketedtek el szemeim.

 - Úgy látom a kisasszony megéhezett. Kérem, kövessen. A… az étel tálalva – egy pillanatra elakadt a szava, mert nem tudta eldönteni, hogy ez most mi? Reggeli vagy vacsora. Elmosolyodtam rajta.

 - Megkérdezhetem, mi mosolygásának oka? Természetesen örülök neki, hogy mosolyogni látom.

 - Csak azon mosolyogtam, hogy nem tudtad eldönteni, hogy reggelit mondj vagy vacsorát- mondtam s erre kikerekedtek a szemei

 - Ön hallja a gondolataimat?- kérdezte. Na, erre meg az én szemeim kerekedtek el. Egyrészt a kérdésen, másrészt azon, hogy még mindig magáz.

 - Ööö nem tudom. De muszáj magáznod? Idegesítő.

- Ne haragudj, akkor nem magázlak, de most mire gondolok?- kérdezte és az első találkozásunkra gondolt.

 -  Az első találkozásunkra- válaszoltam úgy mintha természetes lenne, hogy tudom. Aztán leesett, hogy ezt normál esetben nem tudtam volna kitalálni- Atya Úr Isten! Hallom a gondolataidat.

Miután erre rájöttünk folytattuk utunkat a konyha felé. Amint megéreztem a vérszagát éreztem, hogy egyre nehezebben irányítom a testemet, és ez megrémített. Nem engedhettem, hogy az ösztöneim felülkerekedjenek rajtam. Nem méltó viselkedés egy hercegnőhöz. Ekkor tudatosult bennem a tény, hogy én a vámpírok hercegnője vagyok és Trace ezért kezdett el hirtelen magázni.

Evés után visszamentünk a szobánkba, és én ledőltem pihenni. Az átváltozás nagyon kimerített. Trace is jött utánam. Azt akarta, hogy biztonságban legyek, és, hogy ne érezzem magam egyedül, hogy rá bármikor számíthatok.

 Elalvás előtt még hallottam szerelmem gondolatait, amik ezek voltak: „Amikor vele vagyok, számomra megszűnik az idő és a tér. Csak ő van, meg én. Olyankor semmi nem számít, csak mi.” Én pedig elmosolyodtam, és mondtam, hogy ezzel én is így vagyok, majd megcsókoltam.

 Másnap délután telefonom csörgése ébresztett fel. Megnéztem, ki hív. David. Vajon mit akar? Felvettem.

 - Szia Ashley David vagyok- hallottam meg a hangját a telefonban.

 - Szia.

 -Ne haragudj, hogy zavarlak, de valamit meg kell beszélnünk. Fontos! Kérlek hallgass meg!- esedezett.

 -  Nem bánom. Miről van szó?- egyeztem bele és a tárgyra tértem.

 - Jobb lenne személyesen - mondta.

 - Rendben. Mikor és hol találkozzunk?- kérdeztem.

 - Egy óra múlva az erdőnél.

 -  Rendben ott leszek - mondtam.

 - Köszönöm - mondta, és a hangja tele volt hálával.

 A telefonon keresztül nem hallottam, a gondolatait. Valamiért nem lepett meg. Gondoltam, hogy lesznek határaim.

 Letelt az egy óra, elindultam. Pár perc alatt oda is értem. David még nem volt ott. Kezdett gyanús lenni a dolog. Bekapcsoltam a képességemet és figyeltem. Nem sokára meghallottam valakinek a gondolatait: „Ez az! Sikerült! Eljött!” Ez nagyon nem tetszett. Valaki csapdába csalt, de nem volt a közelben. Úgy gondoltam, hogy a legjobb lesz, ha most rögtön lelépek. Sarkon fordultam és haza mentem. De olyan érzésem volt, hogy David bajban van. Valami azt súgta, hogy segítségre van szüksége. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Beszéltem Trace-szel, és azt mondta, hogy hallgassak a szívemre. A szívem pedig azt súgta, hogy mennyek vissza és segítsek neki. Amikor visszaértem, David már ott volt. Belehallgattam a gondolataiba: „Ashley. Hát eljött, és meg fog halni, mert azért kellett idehívnom, jobban mondva ide csalnom, hogy akik megfenyegettek engem megöljék őt.” Ez egy kicsit megdöbbentett, de úgy kellett tennem, mintha mit sem tudnék.

 - Szia David. Miért hívtál? Mi volt ilyen fontos, amiét ide kellett jönnöm?

 -Ashley… én… nem akartam… sajnálom… nem volt más választásom. Megfenyegettek, hogyha nem segítek nekik, akkor megölik anyáékat. Mivel segítettem, így téged fognak megölni. Nagyon – nagyon sajnálom. De a szüleimet választottam. Rájuk nagyobb szükségem van…- mondta bűnbánóan a sírás határán. Nagyon megdöbbentem, mert nem tudtam, ki akar engem megölni. Belefájdult a szívem, hogy így kell látnom. Rá kellett jönnöm, hogy még mindig szeret, és arra is, hogy valahol a szívem mélyén én is szeretem őt.

 - David. Nyugodj meg kérlek. Nem lesz semmi baj. Nem fognak megölni engem. Van valami, amit nem vettek figyelembe. De ha mégis sikerül megölniük valamit még el kell mondanom neked, és szeretnék bocsánatot kérni, hogy elhagytalak, hogy ilyen helyzetbe kerültél miattam. Én tényleg nagyon sajnálom – mondtam - Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott rájönnöm, hogy még mindig szeretlek téged.

 Még lett volna mit mondanom, de az erdőből előtűnt egy vámpír. Az, aki megfenyegette Davidet. Amikor megláttam, egyből elborította az agyamat a düh, a gyűlölet és a vágy, hogy én öljem meg őt.

 David-et beküldtem az erdőbe. Mondtam neki, hogy ne nézzen vissza, bár szerintem úgy is visszanéz majd. Az vámpír csak állt és nézett ki a fejéből. Belehallgattam a gondolataiba: „Mi?! Ez lehetetlen! Mikor, és hogyan… vagy ki változtatta át? A fenébe is ekkorát nem tévedhetek!” dühöngött.

 - Úgy tűnik, hogy mégis tévedtél. A kérdésedre válaszolva nem változtatott át senki. Nekem ez volt a sorsom, hogy 16. születésnapom után meghaljon bennem az ember és átadja a helyét az eddig bennem nyugvó vámpírnak - mondtam.

 - Te… hallod… a gondolataimat?- kérgezte, és szinte átlátszóvá sápadt.

 -Igen – nevettem - és azt a tehetetlen dühöt is érzem, ami átjárja a testedet. Nem tűnsz valami erősnek, csak annyira, hogy egy emberrel végezz, de ahhoz gyenge vagy, hogy az uralkodócsalád lányát megöld - mondtam. Majd olyan gonosz nevetést hallattam, hogy még én is meglepődtem.

 Nem mondott semmi mást, inkább úgy döntött, hogy támad. De túl lassú volt hozzám képest. Nem volt kedvem játszadozni vele, így gyorsan kitéptem a szívét és a teste egyből hamuvá porladt szét.  David mindent látott és szegény halálra volt rémülve. Kétszer sápadtabb volt, mint egy vámpír. Elindultam felé. Szép lassan és közben próbáltam megnyugtatni.

 - David… Nem kell félned, nem bántanálak. Inkább meghalok érted, minthogy neked hajad szála is görbüljön… kérlek, ne félj tőlem - mondtam, és amikor már csak 4 méter volt köztünk megálltam. Vártam, hogy ő jöjjön oda hozzám. Sokáig tartott, míg oda mert jönni hozzám. Annyira nem bántam, mert legalább addig elgondolkoztam valamin. Vajon amikor Trace- szel voltam, addig miért nem éreztem, hogy még mindig szeretem Davidet? Egy dolog lehet, csak az oka, mégpedig az, hogy manipulálni tudja az érzelmeket és így kényszerítette rám a szerelmét. Micsoda egy aljas féreg. Gondolataimból David szakított ki.

 - Ashley… miért szakítottál velem, amikor még mindig szeretsz?

 -Nem szabad akaratomból döntöttem. Az a vámpír, akit az igazi szüleim küldtek el hozzám, hogy mondjon el nekem mindent, hogy mi, leszek, mikor és hogyan, ő manipulálta az érzéseimet, hogy őt szeressem és ne téged. Úgy tűnik egy valamivel nem számolt. Azzal, hogy ha úgy találkozom veled, hogy ő nincs a közelemben akkor újra éled az irántad érzett szerelmem.

 - Értem - mondta, de a gondolatai kissé hitetlenek voltak.

 - Könyörögve kérlek, higgy nekem. Soha sem hazudnék neked. Tudom, hogy most ez az egész nagyon váratlanul ért és nagyon hihetetlen, és meg kell még emésztened, de én igazat mondok. Viszont lenne, még egy kérésem ne mondd el senkinek. Bár kicsi rá az esély, hogy elhiszik neked. Nem szeretném, hogy diliházba dugjanak miattam. Meg nem ártana titokban tartani, hogy vámpírok léteznek. Jönnek a rendőrök, húzzunk innen. Bízol bennem?

 - Bízhatok?

 -  Feltétel nélkül.

 - Akkor igen.

 - Mássz fel a hátamra- mondtam mire David értetlenül nézett rám. Nem volt időm elmagyarázni a dolgokat- Siess.

 Vonakodva, de felmászott a hátamra megkapaszkodott a nyakamba és én futásnak eredtem. Az utolsó pillanatban sikerült lelépnünk. Amikor már elég messze voltunk lassítottam és letettem a hátamról.

 - Akarod, hogy haza kísérjelek?

 - Igen – mondta - Úgy is rengeteg kérdésem van.

 - Figyelj, David nem lehetne, holnapra halasztani a kérdez feleleket? Rendeznem kellene a dolgokat Trace-szel. Holnap felhívlak, eléd jövök és elmegyünk valahova, ahol nyugodtan beszélhetünk. Rendben?- ajánlottam fel neki.

 -  Rendben- mondta kissé csalódottan.