7. fejezet

Sötétedés előtt elindultunk haza, de mire hazaértünk, már besötétedett. Mikor beértünk a házba rájöttem, hogy éhes vagyok. Trace ismét főzött nekem, valami finomat. Megettem mindet, mert éhes voltam, és nagyon finom is volt. Miután jól laktam úgy döntöttem, felmegyek, ledőlök egy kicsit és zenét hallgatok, hogy kikapcsoljam egy kicsit az agyamat. Megkérdeztem Tracet hogy jön-e, de azt mondta, hogy még el kell intéznie pár dolgot. Így egyedül mentem fel. Elővettem az mp3 lejátszómat, a fülhallgatót beraktam a fülembe, és leheveredtem az ágyra. Zenehallgatás közben elgondolkodtam, hogy milyen lesz majd vámpírnak lenni? Képes leszek-e embereket ölni, hogy táplálkozhassak? Ezen a kérdésen nem kellett sokat gondolkoznom. Egyértelmű: nem. Legalábbis most így gondolom. Majd átváltozásom után, igyekszem ellenállni a kísértésnek. Hallottam már „vegetáriánus” vámpírokról, majd én is az leszek. Nem lehet olyan rossz az állatok vére… Legalábbis remélem, hogy nem az. Úgy elgondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy Trace mikor jött be, és azt se, hogy már éjfél van. Szerelmem sóhajtott egyet, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Amikor feltűnt neki, hogy észrevettem, hogy itt van, odajött hozzám, átölelt, és megcsókolt. Jól esett a közelsége, mivel túl sokat voltam egyedül. Nem beszélgettünk, csak pár szót váltottunk. Összebújva, gondolatainkba merülve feküdtünk az ágyon. Hajnali kettő előtt az órára néztem, majd Trace- re.
- Már csak pár perc…- mondtam egy sóhajtás után. Ő csak bólintott.

Az utolsó pár percemben, emberként eltűnődtem azon, hogy miért lett ilyen szótlan, de nem tudtam választ keresni, mert hirtelen iszonyatos fejfájás tört rám és emlékek kezdtek el pörögni a szemem előtt, mintha diafilmet néznék. Az emlékek egyre csak pörögtek a fejfájás pedig nem csillapodott, sőt erősödött. Aztán a fájdalom szép lassan átterjedt egész testemre. Nem bírtam a fájdalmat. Összegörnyedve felordítottam. Forgolódtam. Minden áron meg akartam szüntetni a fájdalmat, de nem ment. Az csak erősödött és erősödött. Egyik fordulásnál túl nagy volt a lendület és legurultam a földre. Még láttam Trace kétségbe esett arcát és utána minden elhomályosodott. De a fájdalom még mindig gyötört. Éreztem, hogy valamik minden áron ki akarnak törni felső fogínyemből. Ezzel még nagyobb fájdalmat okozva. S éreztem, ahogy a vér szétterjed számban. Fémes íze, egyre kellemesebb édesebb lett. Végre kezdett kitisztulni a kép és a fájdalmaim is alább hagytak végül el is múltak. A szobában Trace felkapcsolta a villanyt a kis éjjeli lámpa helyett. A fény szinte vakított.

 -  Trace kérlek, kapcsold le a villanyt! Meg vakulok!- mondtam és a összekuporodva próbáltam takarni szemeimet.

 Ahogy beszéltem éreztem, hogy a fogínyemen a két kitüremkedés még mindig ott van. Miután sötétség lett berohantam a fürdőbe, hogy szemügyre vegyem, mik azok. Gyorsaságom nagyon meglepett. még csak gondolta, hogy berohanok a fürdőbe, de már ott is voltam. Meg az is hogy úgy láttam a sötétben mintha egy halvány lámpa égne, pedig egy se égett. Mikor szembe találtam magamat tükörképemmel a meglepetéstől hátrahőköltem, majd ismét visszahajoltam a tükörhöz. Nem ismertem meg magamat. Csak az után fogtam fel, hogy az én vagyok miután egy jó darabig ugyan azt csinálta a velem szemben álló lány, amit én és Trace is megerősítette, hogy az én vagyok. Szemeim egyelőre nem változtak.  Kreol bőröm viszont hófehér lett, és ott díszelegtek a számban hosszú hegyes szemfogaim.

 -  A fogaim… mikor tűnnek el?- kérdeztem kétségbe esetten. Mert így azért mégse mehettem emberek közé.

 -  Nyugodj meg „el fognak tűnni”, csak akarnod kell. Koncentrálj arra, hogy visszahúzod őket a rejtekhelyükre- mondta és kacsintott.

 Mindent úgy csináltam, ahogy mondta, és sikerült. Nagyon őrültem neki, hogy nincsenek ott. Máris jobb kedvvel néztem tükörbe ám amint ismét szembe találtam magam tükörképemmel a szemeim elfeketedtek. Nem értettem és Trace-re néztem éjfekete szemeimmel. Ő persze egyből tudta, hogy miért feketedtek el szemeim.

 - Úgy látom a kisasszony megéhezett. Kérem, kövessen. A… az étel tálalva – egy pillanatra elakadt a szava, mert nem tudta eldönteni, hogy ez most mi? Reggeli vagy vacsora. Elmosolyodtam rajta.

 - Megkérdezhetem, mi mosolygásának oka? Természetesen örülök neki, hogy mosolyogni látom.

 - Csak azon mosolyogtam, hogy nem tudtad eldönteni, hogy reggelit mondj vagy vacsorát- mondtam s erre kikerekedtek a szemei

 - Ön hallja a gondolataimat?- kérdezte. Na, erre meg az én szemeim kerekedtek el. Egyrészt a kérdésen, másrészt azon, hogy még mindig magáz.

 - Ööö nem tudom. De muszáj magáznod? Idegesítő.

- Ne haragudj, akkor nem magázlak, de most mire gondolok?- kérdezte és az első találkozásunkra gondolt.

 -  Az első találkozásunkra- válaszoltam úgy mintha természetes lenne, hogy tudom. Aztán leesett, hogy ezt normál esetben nem tudtam volna kitalálni- Atya Úr Isten! Hallom a gondolataidat.

Miután erre rájöttünk folytattuk utunkat a konyha felé. Amint megéreztem a vérszagát éreztem, hogy egyre nehezebben irányítom a testemet, és ez megrémített. Nem engedhettem, hogy az ösztöneim felülkerekedjenek rajtam. Nem méltó viselkedés egy hercegnőhöz. Ekkor tudatosult bennem a tény, hogy én a vámpírok hercegnője vagyok és Trace ezért kezdett el hirtelen magázni.

Evés után visszamentünk a szobánkba, és én ledőltem pihenni. Az átváltozás nagyon kimerített. Trace is jött utánam. Azt akarta, hogy biztonságban legyek, és, hogy ne érezzem magam egyedül, hogy rá bármikor számíthatok.

 Elalvás előtt még hallottam szerelmem gondolatait, amik ezek voltak: „Amikor vele vagyok, számomra megszűnik az idő és a tér. Csak ő van, meg én. Olyankor semmi nem számít, csak mi.” Én pedig elmosolyodtam, és mondtam, hogy ezzel én is így vagyok, majd megcsókoltam.

 Másnap délután telefonom csörgése ébresztett fel. Megnéztem, ki hív. David. Vajon mit akar? Felvettem.

 - Szia Ashley David vagyok- hallottam meg a hangját a telefonban.

 - Szia.

 -Ne haragudj, hogy zavarlak, de valamit meg kell beszélnünk. Fontos! Kérlek hallgass meg!- esedezett.

 -  Nem bánom. Miről van szó?- egyeztem bele és a tárgyra tértem.

 - Jobb lenne személyesen - mondta.

 - Rendben. Mikor és hol találkozzunk?- kérdeztem.

 - Egy óra múlva az erdőnél.

 -  Rendben ott leszek - mondtam.

 - Köszönöm - mondta, és a hangja tele volt hálával.

 A telefonon keresztül nem hallottam, a gondolatait. Valamiért nem lepett meg. Gondoltam, hogy lesznek határaim.

 Letelt az egy óra, elindultam. Pár perc alatt oda is értem. David még nem volt ott. Kezdett gyanús lenni a dolog. Bekapcsoltam a képességemet és figyeltem. Nem sokára meghallottam valakinek a gondolatait: „Ez az! Sikerült! Eljött!” Ez nagyon nem tetszett. Valaki csapdába csalt, de nem volt a közelben. Úgy gondoltam, hogy a legjobb lesz, ha most rögtön lelépek. Sarkon fordultam és haza mentem. De olyan érzésem volt, hogy David bajban van. Valami azt súgta, hogy segítségre van szüksége. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Beszéltem Trace-szel, és azt mondta, hogy hallgassak a szívemre. A szívem pedig azt súgta, hogy mennyek vissza és segítsek neki. Amikor visszaértem, David már ott volt. Belehallgattam a gondolataiba: „Ashley. Hát eljött, és meg fog halni, mert azért kellett idehívnom, jobban mondva ide csalnom, hogy akik megfenyegettek engem megöljék őt.” Ez egy kicsit megdöbbentett, de úgy kellett tennem, mintha mit sem tudnék.

 - Szia David. Miért hívtál? Mi volt ilyen fontos, amiét ide kellett jönnöm?

 -Ashley… én… nem akartam… sajnálom… nem volt más választásom. Megfenyegettek, hogyha nem segítek nekik, akkor megölik anyáékat. Mivel segítettem, így téged fognak megölni. Nagyon – nagyon sajnálom. De a szüleimet választottam. Rájuk nagyobb szükségem van…- mondta bűnbánóan a sírás határán. Nagyon megdöbbentem, mert nem tudtam, ki akar engem megölni. Belefájdult a szívem, hogy így kell látnom. Rá kellett jönnöm, hogy még mindig szeret, és arra is, hogy valahol a szívem mélyén én is szeretem őt.

 - David. Nyugodj meg kérlek. Nem lesz semmi baj. Nem fognak megölni engem. Van valami, amit nem vettek figyelembe. De ha mégis sikerül megölniük valamit még el kell mondanom neked, és szeretnék bocsánatot kérni, hogy elhagytalak, hogy ilyen helyzetbe kerültél miattam. Én tényleg nagyon sajnálom – mondtam - Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott rájönnöm, hogy még mindig szeretlek téged.

 Még lett volna mit mondanom, de az erdőből előtűnt egy vámpír. Az, aki megfenyegette Davidet. Amikor megláttam, egyből elborította az agyamat a düh, a gyűlölet és a vágy, hogy én öljem meg őt.

 David-et beküldtem az erdőbe. Mondtam neki, hogy ne nézzen vissza, bár szerintem úgy is visszanéz majd. Az vámpír csak állt és nézett ki a fejéből. Belehallgattam a gondolataiba: „Mi?! Ez lehetetlen! Mikor, és hogyan… vagy ki változtatta át? A fenébe is ekkorát nem tévedhetek!” dühöngött.

 - Úgy tűnik, hogy mégis tévedtél. A kérdésedre válaszolva nem változtatott át senki. Nekem ez volt a sorsom, hogy 16. születésnapom után meghaljon bennem az ember és átadja a helyét az eddig bennem nyugvó vámpírnak - mondtam.

 - Te… hallod… a gondolataimat?- kérgezte, és szinte átlátszóvá sápadt.

 -Igen – nevettem - és azt a tehetetlen dühöt is érzem, ami átjárja a testedet. Nem tűnsz valami erősnek, csak annyira, hogy egy emberrel végezz, de ahhoz gyenge vagy, hogy az uralkodócsalád lányát megöld - mondtam. Majd olyan gonosz nevetést hallattam, hogy még én is meglepődtem.

 Nem mondott semmi mást, inkább úgy döntött, hogy támad. De túl lassú volt hozzám képest. Nem volt kedvem játszadozni vele, így gyorsan kitéptem a szívét és a teste egyből hamuvá porladt szét.  David mindent látott és szegény halálra volt rémülve. Kétszer sápadtabb volt, mint egy vámpír. Elindultam felé. Szép lassan és közben próbáltam megnyugtatni.

 - David… Nem kell félned, nem bántanálak. Inkább meghalok érted, minthogy neked hajad szála is görbüljön… kérlek, ne félj tőlem - mondtam, és amikor már csak 4 méter volt köztünk megálltam. Vártam, hogy ő jöjjön oda hozzám. Sokáig tartott, míg oda mert jönni hozzám. Annyira nem bántam, mert legalább addig elgondolkoztam valamin. Vajon amikor Trace- szel voltam, addig miért nem éreztem, hogy még mindig szeretem Davidet? Egy dolog lehet, csak az oka, mégpedig az, hogy manipulálni tudja az érzelmeket és így kényszerítette rám a szerelmét. Micsoda egy aljas féreg. Gondolataimból David szakított ki.

 - Ashley… miért szakítottál velem, amikor még mindig szeretsz?

 -Nem szabad akaratomból döntöttem. Az a vámpír, akit az igazi szüleim küldtek el hozzám, hogy mondjon el nekem mindent, hogy mi, leszek, mikor és hogyan, ő manipulálta az érzéseimet, hogy őt szeressem és ne téged. Úgy tűnik egy valamivel nem számolt. Azzal, hogy ha úgy találkozom veled, hogy ő nincs a közelemben akkor újra éled az irántad érzett szerelmem.

 - Értem - mondta, de a gondolatai kissé hitetlenek voltak.

 - Könyörögve kérlek, higgy nekem. Soha sem hazudnék neked. Tudom, hogy most ez az egész nagyon váratlanul ért és nagyon hihetetlen, és meg kell még emésztened, de én igazat mondok. Viszont lenne, még egy kérésem ne mondd el senkinek. Bár kicsi rá az esély, hogy elhiszik neked. Nem szeretném, hogy diliházba dugjanak miattam. Meg nem ártana titokban tartani, hogy vámpírok léteznek. Jönnek a rendőrök, húzzunk innen. Bízol bennem?

 - Bízhatok?

 -  Feltétel nélkül.

 - Akkor igen.

 - Mássz fel a hátamra- mondtam mire David értetlenül nézett rám. Nem volt időm elmagyarázni a dolgokat- Siess.

 Vonakodva, de felmászott a hátamra megkapaszkodott a nyakamba és én futásnak eredtem. Az utolsó pillanatban sikerült lelépnünk. Amikor már elég messze voltunk lassítottam és letettem a hátamról.

 - Akarod, hogy haza kísérjelek?

 - Igen – mondta - Úgy is rengeteg kérdésem van.

 - Figyelj, David nem lehetne, holnapra halasztani a kérdez feleleket? Rendeznem kellene a dolgokat Trace-szel. Holnap felhívlak, eléd jövök és elmegyünk valahova, ahol nyugodtan beszélhetünk. Rendben?- ajánlottam fel neki.

 -  Rendben- mondta kissé csalódottan.