12. fejezet

Az elmúlt héten békésen teltek napjaink. Nem történt semmi. Daniel pedig hamar megtanulta, hogyan tudja irányítani vámpír ösztöneit, hála Georgnak, így vele sem volt gond.

Egyik nap David furán viselkedett. Azt mondta rosszat álmodott és ezért, de azt nem volt hajlandó elmondani, hogy mit álmodott. Eleinte próbáltam rávenni, hogy ő mondja el, de miután nem sikerült kénytelen voltam olvasni a gondolataiban, csak akadt egy kis bökkenő: nem tudtam. Kétségbe estem. Nem tudtam mi az oka. Velem van a baj, vagy Davidnek sikerült pajzsot vonnia az elméje köré?

-          Mi a baj?- kérdezte kétségbe esett arcom láttán.

-          Nem tudok olvasni a gondolataidban…- mondtam mire ő is meglepődött. Ebből arra következtettem bennem van, a hiba- Mi van velem? A hangulatodat sem érzékelem- kétségbe estem és megijedtem

Úgy döntöttem felhívom anyát. Hátha van valami ötlete.

-          Szia anya.

-          Szia kincsem, valami baj van?

-          Elvesztettem a képességeimet. Nem hallom a gondolatokat és nem érzem az érzéseket. Miért?

-          Fogalmam sincs, de amint megtudok, valamit felhívlak. Rendben?

-          Rendben. Várni fogom a hívásodat.

Jean szemszöge

Megrémített a lányom hívása. Ilyenről még nem hallottam, hogy egy vámpír akárcsak átmenetileg is elveszíti a képességeit minden ok nélkül. Csak egy mágus teheti meg, hogy a vámpírt egy időre megfossza a képességeitől, és erre csak Numinis volt képes… csak nem… nem az lehetetlen, hogy visszatért. Az egy dolog, hogy anno odaígértük a fiának Ashley kezét, de az már nem érvényes, mivel elárult. Ha visszatért és ő tette, akkor vajon mik a szándékai? Szólnom kell Alecnak- gondoltam magamban, miután letettem a telefont.

-          Alec! Azt hiszem Numinis visszatért.

-          Ezt miből gondolod?

-          Ash elveszítette a képességeit.

-       Szerintem más oka lehet, meg azt pletykálják, hogy Numinis már halott- mondta Alec, s mint egy végszóra belépett az ajtón Numinis fia, Caun.

-         Igen. Numinis, vagyis apám, már meghalt. Méghozzá én öltem meg. Nem tudtam elviselni a tudatot, hogy az apám egy áruló és emiatt engem is elítélnek, holott nem tettem semmi rosszat. Attól még, hogy az apám áruló volt én miért kerültem a feketelistára?- kérdezte Caun.

-          Van valami közöd ahhoz, hogy Ashley elveszítette a képességeit?

-     Nincs. Már hogy lenne? Ez az apám szakterülete, amit én véletlenül sem használnék. Inkább meghalok…

-           Jó, de akkor mi az oka?

-          Nem tudom…- válaszolták egyszerre.

Sokáig ott ültünk 3-an tanácstalanul. Egyszer csak megszólalt a telefonom. Ash volt az.

Ashley szemszöge

Miután letettem a telefont sokáig gondolkoztam, gondolkoztunk Daviddel, de nem jutottunk semmire. Úgy döntöttem beszélek Deniellel, hogy, hogyan érzi magát, jelentkeztek e már képességei.

-          Szia, bátyó. Hogy érzed magad? Jelentkezett képességed?

-        Szia, hugi, igen jelentkezett. Tudom blokkolni más vámpírok képességeit. A tiédet is- mondta nagy büszkén, és erre bennem felment a pumpa, de megőriztem hidegvéremet. Legalábbis próbáltam..

-          Értem. Előbb ezt nem tudtad volna közölni? Akkor nem pánikoltam volna be, hogy úr isten mi van velem, meg anyát se rémítettem volna halálra, hogy elvesztettem a képességeimet- a végére már eléggé felemeltem a hangomat- Bocsi nem akartam kiabálni, de felment bennem a pumpa. Megyek, felhívom anyát.

-          Szia anya. Megoldódott a rejtély. Átváltoztattam Denielt és az a képessége lett, hogy blokkolni tudja más vámpírok képességeit, és ezt próbálgatta, csak elfelejtett szólni.

-          Értem. Akkor megnyugodtunk mi is - mondta anya, majd hallottam, hogy apának is elmondta, és letette a telefont.

Jean szemszöge

Miután Ashley felhívott megnyugodtunk. Viszont Caun kérdése igencsak meglepett minket.

-          Jean, mondd csak Ashley mennyi idős?

-          17. Miért érdekel?

-          Csak kíváncsi vagyok rá. Van barátja?

-          Van.

-          Kár. Viszont szívesen megismerném a lányotokat.

Ránéztem Alecra, ő csak vállat vont, majd kis idő múlva válaszolt Caunnak.

-     Semmi akadályát nem látom annak, hogy megismerd a lányunkat. Végül is terveztük, hogy meglátogatjuk. Miért ne mehetnénk el most Caunnal együtt?- mondta Alec.

Egy kicsit meglepődtem, de ha így látja jónak, akkor legyen. Előkészítettem mindent az induláshoz. Összeszedtem pár dolgot, majd elindultunk. Hamar odaértünk.

Ashley szemszöge

Letettem a telefont az asztalra, majd hanyatt dőltem az ágyon. Még mindig mérges voltam. Bár már kezdtem megnyugodni. Nem sokkal később David kopogtatott az ajtómon, hogy megnézze sikerült –e már megnyugodnom.

-          Hogy vagy Kicsim?

-    Köszi. Már sokkal jobban. Sikerült lehiggadnom- mielőtt belekezdtem volna a mondatba elmosolyodtam. Most szólított így először, és nagyon jól esett.

 Ekkor Daniel kopogott az ajtómon.

-          Gyere be- szóltam neki

-          Szeretnék bocsánatot kérni. Tényleg szólnom kellett volna. Sajnálom.

-     Nem haragszom- mondtam, majd odamentem hozzá és megöleltem- De legközelebb, ha bármi furcsaságot észreveszel, azonnal szólj, különben nem úszod meg ennyivel- mondtam.

Azután kővé dermedtem és üveges tekintettel bámultam magam elé, a fiúkra ezzel a frászt hozva. Látomásom volt láttam anyáékat, meg egy korombeli fiút hozzánk jönni, de a fiú gonosz terveket szőtt. El akart engem rabolni.

-        Bocsi fiúk, csak látomásom volt. Jönnek anyáék és egy velem egyidős srác van velük, de a sráccal vigyázzatok, tartsátok rajta a szemeteket, mert el akar engem rabolni – mondtam el gyorsan.

Pont végszóra ért vissza Georg. Neki is lemondtam a dolgokat. Három vámpír, engem is beleértve, meg egy vérfarkas csak meg tudja akadályozni, hogy elraboljon.

Megjöttek anyáék, bemutattam nekik Davidet. Hál’ Istennek nem vették észre, hogy vérfarkas, ezután ők mutatták be nekünk Caunt. Bemutatkozás után úgy gondoltam el kell mondanom anyáéknak is a látomásomat.

-          Anya beszélhetnénk négy szemközt?

-          Persze kincsem.

-          Akkor gyere fel a szobámba. Ne haragudjatok, mindjárt visszajövünk.

Felmentünk a szobámba, az ajtót nyitva hagytam, és csak olyan hangosan beszéltem, hogy apa, Daniel és David hallják.

-          Apa Daniel hallotok? Üzenjetek gondolatban.

-          Igen- jött egyszerre a három válasz. Szerencsére David tudta, hogy neki is szól az üzenet, hiába nem mondtam a nevét.

-          Remek. Szóval a lényeg az, hogy látomásom volt, mégpedig az, hogy Caun el akar engem rabolni. Azt még nem tudja, hogyan viszi véghez tervét. Úgyhogy legyetek résen.

-          Rendben.

A megbeszélés után visszamentünk anyával a többiekhez. Mindenki figyelte Caunt. Igyekeztek, ezt nem feltűnően tenni. Beszélgettünk. közben folyamatos ellenőrzés alatt tartottam Caun gondolatait. Egy jó darabig nem hallottam semmi olyat, ami fenyegetést jelentett volna rám. Egyszer csak újabb látomásom volt, de ezúttal se eleje se közepe se vége nem volt. Zavaros volt az egész, semmi értelmeset nem tudtam kiszűrni belőle. Közben pedig úgy éreztem, hogy valaki jó erősen megkötözött. Kezemet, lábamat, és még a szememet is bekötötte. Ezután csak arra emlékszem, hogy kiráncigálnak valahonnan, visznek egy darabig, majd ledobnak a földre. Aztán valaki végre levette a szememről a kendőt. Az a valaki Caun volt. Hát mégis siketült a terve? De akkor mi van anyáékkal Danielvel, Daviddel és Georg-dzsal?

- Na, te szépen itt maradsz, vagy különben a szeretteid meghalnak. Most még jól vannak, ha azt szeretnéd, hogy ez így is maradjon, akkor szépen szót fogadsz, és itt maradsz- mondta Caun és ott hagyott.

Nálam volt a mobilom de nem vettem semmi hasznát. Egy részt gőzöm sem volt, hogy hol vagyok másrész nem értem el összekötözött kezekkel.

Nem sokkal később visszajött Caun megnézni, hogy szót fogadtam-e.

-        Mondd csak Caun, nem lehetne lazítani a köteleken? Már nem érzem a kezeimet sem a lábaimat- mondtam nyöszörögve, és könyörgően néztem rá.

-          Még mit nem! A végén még megszöksz. Ne is álmodj róla.

-       Nekem fontosabb a szabadságnál a családom biztonsága. Ha teljesen eloldoznál, és itt hagynál őrizetlenül. Reggel ugyan itt találnál.

-          Hazudsz. Nem dőlök be neked- mondta, de a gondolatai, ha nem is teljesen, de hittek szavaimnak. Ezért nem adtam fel. Bevetettem a leghatásosabb fegyveremet, azt aminek eddig még senki sem tudott ellenállni: kölyökkutyaszemekkel néztem rá, és láss csodát nem értem el a célom. „ Hogy a fenébe nem hatottam meg? Úgy tűnik ez egy érzéketlen tuskó” puffogtam magamban.

-          Hiába nézel, így engem nem hatsz meg- mondta és már ki is ment az ajtón.

Ki kell találnom valamit hogyan, szedjem le magamról a köteleket, mert nem bírom, nagyon rossz érzés, amikor nem érzed a végtagjaid egy részét.

Éjszaka nem aludtam semmit a köteleket próbáltam eltépni, sikerült, de nem mentem sehova, hanem gyorsan írtam egy sms-t Davidnek, hogy jól vagyok,és hogy a rendőr haverja segítségével ( aki tud mindent) be tudják mérni a telefonomat, s ez által engem is. Pár percen belül jött is a válasz, hogy nyugodjak meg, nem sokára a keresésemre indulnak, és vigyázzak a telefonomra, nehogy észrevegyék. Nem írtam vissza, csak zsebre vágtam a telefont, majd vártam. Hajnal tájt hallottam, hogy Caun egy nővel beszélget.

-          Remek munkát végeztél. Büszke vagyok rád- mondta mézesmázosan a nő

-          Ugyan gyerekjáték volt az egész még úgy is, hogy tudták, mire készülök.

-          Ez azt mutatja, hogy mennyire ügyes vagy drágám.

Másnap Caun meglátogatott. Hozott nekem vért. Ezen meglepődtem.

-          Nesze, idd meg. Nekünk viszonylag erősen kellesz- mondta és már mindent értettem

-          És szabad tudnom mire kellek? – kérdeztem. Mikor elkezdtem a kérdést még előtte ültem, mikor befejeztem már mögötte álltam. Ő pedig enyhén szívbajt kapott-, oh, ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni- mondtam tetetett sajnálattal.

-          Csak az erőd kell nekünk.

-          És ha megszereztétek az erőmet mihez kezdetek velem?

-          Megölünk.

-          Azt kétlem- mondtam és egy kést tartottam a nyakához-, ha akarnám, most egy mozdulattal leválaszthatnám a nyakadról a fejedet, de nem teszem- mondtam és eldobtam a kést.

-          M… miért?

-          Két okból. Az egyik az, hogy valami azt súgja, hogy ne öljelek meg, nem te vagy a rosszfiú. Te csak egy eszköz vagy, hogy az illető elérje a célját, és a végén téged is megöl. A másik pedig az, az, hogy elfelejtettétek, hogy ki vagyok? Nagyon hamar híre megy annak, hogy elrabolták a hercegnőt és tudni fogják, hogy hol tartotok fogva, és akkor ti haltok meg.

-          Hazudsz!- vágta a fejemhez, de halottam a hangján, hogy elhitte, amit mondtam.

-          Én soha senkinek nem hazudtam és nem is fogok. Ha visszaadod, a képességeimet bebizonyítom, hogy igazat mondtam.

Nem válaszolt semmit. Felvette az üres poharat a földről és távozni készült, de utána szóltam, és elkaptam a karját.

-          Caun! Én csak neked akarok jót! Úgy gondolom te jó vagy! Nem pedig olyan amilyennek most mutatod magad.

-          Nem tudsz te rólam semmit!

-          Igazad van. De mindez, csak azért mert nem mondasz nekem semmit a múltadról. Ki neked az a nő, akivel az este beszéltél?

-          A barátnőm- mondta lehajtott fejjel.

-          Gyere, menjünk vissza és mesélj róla nekem, meg magadról is. Tudni szeretném, hogy milyen az igazi Caun.

Visszajött velem, aminek örültem. Úgy gondoltam, ha mesél a múltjáról meg tudom győzni, hogy ő nem ilyen, hogy neki százszor jobb élet jár ennél. Caun leült az ágyra, de egyből akart felállni, hogy én üljek oda. Mondtam neki, hogy csak üljön ott nyugodtan. Aztán Caun végre elkezdett mesélni gyerekkoráról, meg arról a lányról is, aki állítólag a barátnője.

- A gyerekkorom nem igazán volt jó. Háború dúlt akkor. Apám is rész vett ebben a háborúban. Vámpírok, vérfarkasom és a vadászok háborúztak. Apám csatlakozott a vámpírokhoz és a farkasokhoz, mivel ők szövetségesek voltak. De a vadászok rávették, hogy álljon át hozzájuk, hogy árulja el a vámpírokat és a farkasokat, cserébe elintézik, hogy ő legyen a mágusok királya. Apám hiszékeny és hataloméhes ember volt, így gondolkodás nélkül elfogadta az ajánlatot.

A vámpírok és a vérfarkasok vesztésre álltak, főleg, hogy egymással is elkezdtek hadakozni. Egyik nap apám meghallott két vadászt beszélgetni. A beszélgetés róla szólt, hogy milyen egy hiszékeny bolond volt. Erre apám megharagudott, haza jött és közölte, hogy elköltözünk.

A háború végül véget ért, győztek a vámpírok és a farkasok. Valamelyik vámpír a nyomunkra akadt és megtalálta búvóhelyünket. Apám engem küldött ki, hogy tudjam meg mit akar. A vámpír azt mondta, hogy apámért jött, hogy megölje, mert elárulta őket. Apám volt a példaképem. Teljesen összetörtem, mikor megtudtam, hogy egy áruló. Aztán anyámmal visszaköltöztünk eredeti lakhelyünkre. Itt éltünk sokáig, de anyám meghalt, mikor betöltöttem a 17-et. Ekkor találkoztam Helennel. Első látásra beleszerettem. Most 20 éves vagyok. Azóta is együtt vagyunk. Sokat veszekedtünk, igaz, de attól még én szeretem – mesélte – Visszaadom a képességeidet. Olyannak ismertelek meg, akinek lehet bízni a megérzéseiben. Meg Helen egy ideje furán viselkedik. Szeretném tudni, mi az oka.

- Köszönöm- mondtam hálásan- Ígérem nem élek vissza jóságoddal.

 Caun elment, hogy ideküldje Helent, hogy felmérjem, mi a helyzet nála. Sajnos gyanúm beigazolódott. Amint megszerzi a képességeimet megölte volna Caunt is. Ráadásul nem is szerette. Szerelmi bájitalt kevert egyszer az italába, mikor a fiú úgy döntött elege van Helenből és törölte az emlékeiből, hogy egyszer faképnél akarta hagyni. Micsoda egy aljas nőszemély! Mindenre képes, hogy elérje a célját. Ráadásul most meg egy másik pasival kavar. Erre felment bennem a pumpa, de magamba fojtottam dühömet. Nem akartam lebuktatni Caunt. Kutattam még egy kicsit a fejében hátha találok valami ellenbűbájt a szerelmi bájitalára, meg emléktörlésre. Szerencsére találtam is.

Miután Helen elment hallottam, hogy leszúrta Caunt, hogy miért küldte oda, mikor minden rendben van. Caun csak este jött legközelebb. Sajnáltam szegényt. Megjött Caun. Ismét hozott vért. Viszont most egy egész üveggel és sokkal kedvesebb volt velem. Őszintén szólva örültem neki.

-          Tessék. Idd meg. Szükséged lesz az erődre

-          Köszönöm –mondtam és elvettem tőle az üveget- Ülj le az ágyra.

-          Miért- kérdezte zavarodottan.

-          Mindjárt megtudod, csak ülj le- mondtam, mire leült.

Én is leültem vele szembe és ittam egy kortyot.

-          Sajnálom, de igazam lett- kezdtem el- Nem szeret téged Helen. Csak egy eszköz vagy neki, és igazából te sem szereted őt. Szerelmi bájitalt itatott veled, és azután kitörölt egy emlékedet. Azt, amikor dobni akartad őt, mert meguntad a veszekedéseket. Az elméjében megtaláltam a varázsigéket, amikkel hatástalanítani tudom a varázslatait. Mit szeretnél? Megtegyem?- tudtam a választ, de meg kellett kérdeznem

-          Persze, egy percig se habozz.

Elmondtam magamban a varázsigéket, majd figyeltem Caun reakcióit. Dühöt láttam az arcán és bosszúvágyat. Amit teljes mértékben megértettem.  Ekkor zaj szűrődött be kintről, és maghallottam szerelmem gondolatait. Caun is hallotta  a neszt é s támadni készült, épp időben sikerült leállítanom.

-          Caun ne. Segíteni jött. Ő David. A barátom.

-          Elnézést nem ismertem fel.

Ekkor belépett a viskóba. Nem hallotta, hogy miről beszéltünk az előbb és rá támadt Caunra.

-          Ne David! Ő már a mi oldalunkon áll! A volt barátnője áll minden mögött. Szerelmi bájitalt itatott vele, és törölte az emlékei egy részét, de megtörtem a bűbájt, és már velünk van – hadartam le gyorsan.

-          Így igaz – helyeselt Caun is- Helennel vigyázzatok, nagyon erős, de gyorsasággal ki lehet játszani. A lényeg, hogy valaki terelje el, illetve kösse le a figyelmét, és akkor könnyű dolgunk lesz. Meg a meglepetés támadás is sikeres lehet.

-          Értjük. Hmm… csináljuk azt, hogy mi Daviddel itt maradunk egy ideig, mondjuk egy fél óráig, aztán bemegyünk az erdőbe, addig te visszamész Helenhez, és színészkedsz egy kicsit, aztán visszajössz, megnézni, hogy minden rendben van-e és akkor mi már nem leszünk itt, és akkor meg tudjuk lepni Helent.

-          Jól hangzik. Akkor félóra múlva visszajövök- mondta és elment.

Letelt a fél óra és visszajött, egyeztettünk, majd elment jelenteni Helennek az eltűnésemet.

Helen a hír hallatára, hogy megszöktem úgy száguldott ki a viskóba, mint egy őrült, és miután saját szemével is meggyőződött arról, hogy tényleg megszöktem leüvöltötte Caun fejét, és ekkor elárulta magát.

-          Nem hiszem el Caun, hogy nem voltál képes annyira, hogy odafigyelj rá! Most lőttek a tervemnek! Így hogyan fogom megszerezni az erejét?! hiába adtam neked erőt a bűbájaimmal…- itt kapcsolt, hogy ezt nem kellett volna mondania.

-          Már késő. Mindent tudok. És hatástalanítva lettek a bűbájaid, te aljas kígyó.

Ekkor David farkas alakban rátámadt Helenre, de nem tartott sokáig míg Helen lelökte magáról, de olyan erővel, hogy nekivágódott a falnak. Odaszaladtam hozzá. Addig Caun próbálta meg lekötni a nőt, hogy esélyünk legyen támadni, míg David összeszedte magát én támadtam Caunnal együtt. Míg Caun elmondta a varázsigét addig én gyorsaságomnak köszönhetően folyamatos támadással, le tudtam kötni. Közben figyeltem Caun gondolatait is, hogy hogyan áll a varázslattal, hogy legyen időm kitérni előle. De míg Caunra figyeltem Helen kihasználta az alkalmat és elkapott. És egy karót tartott a szívemhez, hogy sarokba szorítsa a srácokat, mert tudta, hogy így nem fognak támadni. Csak egy dologról feledkezett meg: megsebesült. Én pedig vámpír vagyok, méghozzá egy éhes vámpír. Amint megéreztem a vérének illatát, agyamat elborította valami vörös köd és onnantól kezdve az ösztöneim irányítottak. Amint kiütöttem a karót a kezéből falhoz vágtam, de szinte meg se kottyant neki, és egy gyengítő bűbájjal felelt támadásomra. Annyira legyengített, hogy már nem tudtam varázsolni. Meg fizikai erőmnek több, mint felét is elvette. Caun elém állt és támadott. Utána David is. És ez így ment addig, míg Caun egy pillanatra el nem gondolkozott esélyt adva Helennek egy támadásra. Ezúttal egy bénító átkot akart bevetni, de ellöktem Caunt, s így én kaptam.

-          Srácok innentől már nektek kell befejeznetek- mondtam és a földre rogytam akár egy rongybaba.

Helen teljesen meglepődött, hogy „megmentettem” Caunt az átkától. Ezt a srácok ki is használták. Caun a saját átkával megbénította Helent David, pedig megadta neki a kegyelemdöfést, majd abban a pillanatban elégették a holtestét. Aztán engem hazavittek.