8. fejezet

Hazafelé menet gondolkoztam. Normál, emberi tempóban mentem, mert David elég messze lakott Trace házától. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy volt képes ezt tenni velem? Miért akarta tönkretenni az életemet? Miért akarta, hogy csak az övé legyek, és úgy, hogy nem is a saját érzelmeim irányítanak. Nagyon dühös voltam rá. Amikor „haza” értem, nem szóltam semmit, hanem egyenesen felmentem a szobánkba és a lehető leggyorsabban és lehető legcsendesebben elkezdtem összepakolni a ruháimat. Trace-nek feltűnt, hogy valami nem stimmel. Ezért feljött utánam, meg állt mögöttem és megkérdezte:

- Mi a baj Ashley? Miért pakolod össze a ruháidat?

- Ezt még kérdezed?- válaszoltam neki dühösen.

- Ne haragudj, de nem értelek- mondta.

- Hogy voltál képes ezt tenni velem? Hogy voltál képes rám erőltetni az érzelmeidet? Hogy voltál képes arra, hogy irányítsd az érzelmeimet? Egyáltalán, mi hasznod származott ebből? Egyáltalán nem értelek.

- Ashley, én csak azért tettem, mert nem tartottuk szerencsésnek, hogy egy emberbe legyél szerelmes.

- Sajnálom, de ez egyáltalán nem vígasztal. Iszonyú dühös vagyok, és úgy érzem útállak- vágtam a fejéhez, és egy kupac ruhát csaptam bele a táskámba.

Hamar befejeztem a pakolódást, de Trace tovább próbálkozott. Elkezdett simogatni, ölelgetni ekkor betelt nálam a pohár, sőt túl is csordult. Hátrafordultam hozzá és behúztam neki, hogy végleg elmenjen a kedve attól, hogy engem fogdosson. Felkaptam a táskámat és elindultam. Eszembe jutott, hogy a szüleim háza ott áll üresen. Úgy döntöttem visszaköltözöm. Amikor odaértem az ajtóhoz előhalásztam a táska legaljáról a kulcsomat és bementem. Bent semmi sem változott, minden úgy volt, ahogyan hagytam. Szerencsémre a szüleim gyilkosa nem hagyott maga után nagy felfordulást, csak feldöntött néhány bútort, de nem lett semmi bajuk. Gyorsan rendet raktam és felmentem régi- új szobámba. Kipakoltam a cuccaimat, a laptopomat kiraktam az íróasztalomra, majd leheveredtem az ágyamra. Próbáltam elfelejteni az elmúlt napokat, és nem gondolni rájuk többé. Eszembe jutott, hogy hamarosan találkozom Daviddel és fogalmam sincs, mit mondok majd neki. Azt hiszem a legjobb az lesz, ha majd csak a kérdéseire válaszolok.

 Kimentem a fürdőbe, belenéztem a tükörbe, és egy sötétkék, szinte már fekete szempár nézett vissza rám. Megállapítottam, hogy el kéne mennem, vadászni. Visszamentem a szobámba ránéztem az órára hajnali félegy volt. Úgy döntöttem elmegyek most. Nem valószínű, hogy meglát egy ember.

Már az erdő sűrűjében jártam, amikor találtam magamnak vacsorát. Egy hím szarvas ment el az orrom előtt. Hirtelen lecsaptam rá és nekiláttam a vacsorázásnak. Épp befejeztem, amikor megéreztem egy ember szagát. Gyorsan felugrottam és elhagytam a helyszínt. Közben szidtam az illetőt, hogy miért most jut eszébe az erdőben bóklászni. Mivel még nem laktam jól így kerestem egy másik helyet, és vártam, szerencsém volt, mert egy másik szervas pontosan előttem állt meg, így nem kellett bajlódom a becserkészésével. Miután jóllaktam hazamentem. Normál emberi tempóban mentem. Közben azon gondolkoztam, hogy meglátogassam- e most. Viszonylag könnyen be tudnék menni a szobájába, de meggondoltam magam. Inkább hazamegyek és beülök egy kád meleg vízbe és ellazulok egy kicsit. Nekem is kell egy kis pihenés egy ilyen mozgalmas nap után. Körülbelül egy óra múlva kimásztam a kádból, megtörölköztem, bementem a szobámba és felvettem a pizsamámat. Ránéztem az órámra hajnali fél négy volt. Kezdtem kétségbe esni, hogy mi a nyavalyát fogok én csinálni délután kettőig? Aztán támadt egy ötletem. Odasétáltam a könyvespolchoz és levettem az egyik kedvenc könyvemet, a Twilight- ot, és elkezdtem olvasni. Imádtam azt a sorozatot. Nem volt a könyvek közül kedvencem, mindegyik a kedvencem volt. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy észre se vettem milyen gyorsan elrepült az idő.  Éppen befejeztem a könyvet 2-re. Felkaptam a telefonomat és felhívtam Davidet.

- Szia David! Ashley vagyok- mondtam.

- Szia Ashley!

- Arra gondoltam, hogy ha nincs más programod, akkor elmehetünk most valahova és válaszolok a kérdéseidre.

- Rendben van várlak.

- Már is ott vagyok, indulj el most. Mire kiérsz, ott leszek. Szia.

- Szia

Zsebre vágtam a telefont és már indultam is. Gyorsan bezártam az ajtót és rohantam is.

Hamar odaértem. David még ki se jött, már ott voltam.

- Szia! Tényleg gyors vagy- mondta elismerésként.

- Köszi- mondtam mosolyogva- Akár indulhatunk is.

- Rendben.

Az erdőig sétáltunk, amikor mér beértünk az erdőbe, mondtam, hogy másszon fel a hátamra, és már suhantam is a helyszínre. Az erdőből kiérve egy réten megálltunk, David lemászott a hátamról és leterítette a plédet, amit hozott. Leültünk szembe egymással.

David habozott egy kicsit azután rögtön a közepébe vágott. Mindent megkérdezett, amire kíváncsi volt. Például, hogy hogyan működik a képességem, szegény nagyot csalódott, amikor bevallottam neki, hogy én magam sem tudom. Így ment ez hosszú órákon keresztül. Szegény nagyon megijedt, amikor egyszer csak mozdulatlanná dermedtem.

- Ashley… mi van veled? Ashley hallasz engem?- szólongatott szinte kétségbeesve.

Kis idő múlva „magamhoz tértem”. Nekem is el kellett gondolkodnom, hogy mi volt ez? Láttam, ahogy Trace eldönti, hogy megkeres engem, és meg is talál… ez vajon azt jelenti, hogy meg fog történni? Nem tudom, majd kiderül.

- Ashley szólalj már meg!- David immár dühös hangja szakított ki gondolkodásomból.

- Ne haragudj David. Azt hiszem látomásom volt. Nem vagyok benne biztos, de szerintem látom a jövőt, vagy is inkább a szándékot.

- Ezt meg hogy érted?

- Úgy hogy az előbb láttam Tracet, hogy becsenget hozzám, és miután észreveszi, hogy nem vagyok otthon, elindul megkeresni, és azt hiszem nemsokára ide is fog találni. Valamiért dühös. Csak nem tudom, hogy miért, de ha erre jön, és hallótávolságon belülre kerül, akkor meg fogom tudni, hogy mi a baja.

- Hogy érted, hogy hallótávolságon belülre kerül?

- Úgy hogy a gondolatolvasó képességeimnek is vannak határai. 2 mérföldes körzetben mindenkinek bele tudok hallgatni a gondolataiba. Azon kívül már nem.

- Értem- mondta David.

Tovább beszélgettünk, közben figyeltem nem-e hallom meg Trace gondolatait.

Nem telt bele sok idő, és meghallottam Trace gondolatait. Félre értettem. Nem dühös volt, hanem ideges, zaklatott és aggódott valami miatt, de jól titkolta.

- Úgy 5 percen belül ide ér Trace. Nem dühös, hanem ideges, zaklatott és aggódik valami miatt. Nem tudom mi miatt, mert jól eltitkolja.

- Értem. Azt hiszem, hogy én tudom, hogy mi miatt aggódik…- mondta tétován David mire, elkerekedtek a szemeim, és elfelejtettem a gondolataiban olvasni.

- Ezt meg hogy érted?

- Emlékszel? Miután elveszítetted a szüleidet elmondtem Neked valamit.
- Emlékszem- mondtam miután eszembe jutott- Vérfarkas vagy.....

Amint ezt kimondtam kővé dermedtem, és nem tudtam megszólalni, csak ültem ott és bámultam magam elé, mint egy szobor. Ahogy befejeztem a mondatot, mintegy végszóra befutott Trace is.

- Szóval most már tudod-mondta Trace- És most mit mondasz? Most, hogy tudod, hogy micsoda?

- Hogy mit mondok? Semmit. Elvégre nálam nem számít, hogy micsoda, nekem csak az a fontos, hogy milyen belül. És ezt tudom. Te átvertél, becsaptál. Undorodom tőled. Ne is kerülj többet a szemem elé. És most húzz innen, de nagyon gyorsan, amíg viszonylag szépen mondom.

- Már itt sem vagyok- mondta és már el is tűnt.

 Még hallottam gondolatait: „a fene vigye el. Igaza van, hogy utál, és én is utalom magam, amiért ezt tettem vele. Egy utolsó szemétláda vagyok. És egy óriási balfék… így elrontani valamit. Pedig olyan szép lány  Vajon ha nem erőltetem rá az érzéseimet belém szeretett volna valaha? Fogalmam sincs. Mindegy kár ezen rágódni. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni.”

Elgondolkoztam a gondolatának azon a részén, hogy ha nem erőlteti rám az érzéseit, vajon valaha is beleszerettem volna? Igai, ami igaz, nem csúnya srác.

Nem tudtam eldönteni, de annyira nem is érdekelt, inkább David-re figyeltem és tovább beszélgettünk.

 Gondolom Trace értesítette az igazi szüleimet a történtekről, mert egy férfi és egy nő volt a házunkban. Nem tudtam kik ők csak azt, hogy vámpírok. Ezért gondoltam, hogy az igazi szüleim lehetnek.

Vajon miért jöttek? Be akarják pótolni az elmulasztott szülői teendőket?  Ha ezért jöttek, akkor nagyon elkéstek. Belehallgattam a gondolataikba. Mind ketten teljesen elámultak, hogy milyen szép vagyok, és nagyon örültek, hogy viszont láthatják lányukat. Hosszas hallgatás után a nő szólalt meg.

- Ashley, gondom kétségeid vannak afelől, hogy pontosan kik is vagyunk, és miért jöttünk. A nevem Jane, ő pedig a férjem Alec. Mi …

- Önök az igazi szüleim, tudom. Hallom a gondolatai kat.- vágtam Jane szavába, aki teljesen meglepődött. Vajon Trace miért nem szólt nekik a képességemről?

- Ó… értem. Szóval hallod a gondolatainkat. – hebegte Jane a meglepetéstől.

- Igen így van. Tudom, hogy Trace értesítette önöket az eddig történtekről, és azt is tudom, hogy mit gondolnak róla és kijelentem engem nem érdekel a véleményük. Számomra önök idegenek. Nem pedig a szüleim. Elhiszem, hogy a saját érdekemben tették, hogy nevelő szülőkhöz küldtek. Nem tartott az a veszély 14 évig, ami miatt ide hoztak. Arra nem gondoltak, hogy néha napján meg kéne látogatni azt a szerencsétlen gyereket? Nem maguk nem gondoltak rám, míg ember voltam addig nem is léteztem a számukra, csak miután átváltoztam… Szép mondhatom szép, és akkor még szülőnek nevezik magukat. Most pedig távozzanak és ne is jöjjenek vissza soha többet. Ha szükségem lesz magukra-, amit kétlek-, megkeresem magukat. Viszont látásra.

Nem is köszöntek csak elmentek. Szégyenkezve, tudván, hogy igazam van. Kicsit rosszul esett, hogy fájdalmat okoztam Jane-nek. De ez van.